Air France-KLM: 6,2 millió utas egy hónap alatt

Utaskilométerben mérve (a szállított utasok utazási távolságának összege) 3,2%-kal emelkedett 2013 decemberében az Air France-KLM légitársaság forgalma. Az utasforgalmi statisztika adatai alapján ez erősebb növekedés, mint amit a teljes évben elért a társaság, a 2013-as évet ugyanis összességében 2,2%-os növekedéssel fejezte be. Az emelkedést elsősorban az amerikai utasok biztosították, az ő körükben 6,5%-os volt a növekedés üteme. A pozitív fogadtatást kedvező jegyárak is segítették - közölte csütörtökön a légitársaság.

2013 decemberében az utas szállítás forgalma 3,2%-kal a kapacitás pedig 2,1%-kal növekedett. Ennek következtében a kihasználtság 0,9 ponttal nőtt, így elérte a 82,8 %-ot. A csoport összesen 6,2 millió utast szállított (+3,7%) 2013 decemberben.

Az egységes bevétel a székek kihasználtsága alapján rugalmas volt, annak ellenére, hogy Franciaországban gyengélkedik az üzleti utazási piac.

Az amerikai hálózatokon a forgalom 6, 5%-kal nőtt. A telítettségi faktor stabilan (+0,1 pont) 87,5%-kal zárt. A kapacitás növekedését a latin-amerikai hálózat 9,6%-os gyarapodása és Észak Amerika kisebb növekedése (+4.3%) okozta.

Az ázsiai hálózat 0,7%-os csökkenést mutatott, a kihasználtság pedig 0,6 ponttal, azaz 83,4%-ra esett vissza.

Az afrikai és közel-keleti hálózat 2,8%-kal teljesített jobban, 3,4%-os kapacitásnövekedést követően.

A Karib és az Indiai Óceán hálózatai 1,8%-os forgalomnövekedést értek el, 1.0%-os kapacitásnövekedéssel; a kihasználtság pedig 0,7 pontnyi növekedéssel 83,7%-kal zárta az évet.

Az európai hálózat újrastrukturálása 3,8%-os forgalomgyarapodást eredményezett. A 2,2%-o kapacitáscsökkentésnek köszönhetően a kihasználtság 4,3 pontos növekedéssel 74,5%-al zárta a decemberi hónapot.

A teherszállítás ellenben 3,7%-os gyengülést mutat 1,5%-os kapacitáscsökkenés mellett.


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.