Akarnak-e nemzeti légitársaságot?

Az MSZP azt várja a kormánytól, hogy nyilatkozzon, szeretne-e nemzeti légitársaságot.

Kovács Tibor szocialista politikus hétfőn sajtótájékoztatón elmondta: a parlament gazdasági bizottságának összehívását kezdeményezik, hogy választ kapjanak erre a kérdésre, és arra is, hogy az állam milyen feltételekkel akarja hasznosítani vagy értékesíteni azokat a repülési jogokat, amelyek a Malév csődjével váltak kihasználatlanná.

Az MSZP-s képviselő szerint a korlátozottan rendelkezésre álló repülési jogok kiosztásával esélytelenné válna egy új nemzeti légitársaság megalapítása. Az MSZP szükségesnek és még lehetségesnek is tartja a Malév utódjának létrehozását, és úgy ítéli meg, hogy a kormány sokkal kevésbé fontos célokra költ el tízmilliárdokat - tette hozzá.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) a múlt héten közölte, hogy az összesen 24, Európai Unión kívüli, kihasználatlan repülési jogból 22 célállomásra továbbra is jelentkezhetnek az érdeklődők; eddig az izraeli, az ukrajnai, az oroszországi és a törökországi jogokra érkezett kérelem, az első kettőnél le is járt a pályázati határidő.

Bár nem publikus, hogy melyik légitársaság adott be kérelmet, a Wizz Air kommunikációs igazgatója elmondta, hogy szeretnének új járatokat indítani Budapestről például Moszkvába és Tel-Avivba a Malév repülési jogainak megszerzésével. A fapados légitársaság vezérigazgatója, Váradi József pedig már a Malév február 3-i leállása után jelezte, hogy elsősorban a moszkvai, kijevi, isztambuli és a Tel-Aviv-i jogokat szeretnék megszerezni.

A korábban a Malév által birtokolt jogok a légitársaság üzemben tartási és működési engedélyének megszűnése után váltak kihasználatlanná, engedélyeit az NKH Légügyi Hivatala április 17-i határozataival vonta vissza.

Az MSZP-s Kovács Tibor a sajtótájékoztatón elmondta, a bizottság rendkívüli ülésén várnak választ arra is, hogy kétszáz korábbi Malév-dolgozó miért nem kapta meg a légitársaság csődje után elmaradt járandóságát.

Kitért továbbá arra, hogy a szocialisták korábban hiába kezdeményeztek parlamenti vizsgálóbizottságot a Malév-csőd okainak feltárására, ám ha kormányra jutnak, továbbra is szorgalmazni fogják annak kiderítését, hogy kit terhel a felelősség a légitársaság megszűnéséért és annak körülményeiért.

Forrás: MTI


Már megnézhető a Turkish Airlines reklámja José Mourinhóval

Már megnézhető a Turkish Airlines reklámja José Mourinhóval 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.