Akciós repüléseket árul honlapján a Budapest Airport

Ismét új kezdeményezéssel bővíti online szolgáltatásait honlapján a Budapest Airport.

Mostantól a repülőteret üzemeltető cég weboldalán akciós légitársasági ajánlatok közül válogathatnak az utazni vágyó látogatók. Az új szolgáltatás segítségével számos Budapestről üzemelő légitársaság ajánlatai közül választhatnak azok a látogatók, akik ferihegyi indulással tervezik utazásukat. A www.bud.hu oldalt megnyitva a nyitólapon közvetlenül megtalálhatóak az előnyös árakat kínáló légitársasági ajánlatok.

Kam Jandu légiközlekedési üzletág-igazgató elmondta: „A hirdetések között Budapestről közvetlenül, illetve átszállással elérhető célállomások egyaránt szerepelnek, ily módon lehetőségek széles választékát ajánlva ügyfeleinknek. Ugyanakkor a felület elérhetőségét és láthatóságát is javítottuk a honlapon, így biztos vagyok benne, hogy ezáltal egy rendkívül előnyös eszközt biztosítunk a honlap látogatói számára.”

A szolgáltatás hétfőn indult, és az eddigi tapasztalatok szerint a rendszer egyértelműen jól vizsgázott, hiszen a légitársaságok valamint az utazóközönség érdeklődése napról napra növekvő tendenciát mutat. A kezdés napján már az első órában 15 ajánlat közül szemezgethettek az érdeklődők és a hirdetések száma azóta is egyre bővül.

A Budapest Airport legutóbbi online újítása az internetes foglalási rendszer júliusi sikeres bevezetése volt. Csupán három hónapot kellett várni arra, hogy ez kedvezményes ajánlatokkal egészüljön ki és fejlődjön tovább. Hardy Mihály, vállalati kapcsolatok igazgató elmondta: „A Budapest Airport legfrissebb online újításával ismételten lehetőséget kívánunk nyújtani az utazóknak és a légitársaságoknak, hogy egy új értékesítési csatorna segítségével találjanak egymásra. A szolgáltatások folyamatos javítására ugyanis hatalmas piaci igény mutatkozik, amit a repülőtér honlapját nap mint nap felkereső látogatók nagy száma is jól bizonyít.”


Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.
Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren 

A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.