Áthalad Magyarországon is a Kínából induló teszt tehervonat

Hamarosan tehervonat köti majd össze Bécset a kínai Urumcsi városával, ahonnan az év végén indul majd az első, próbajellegű szerelvény.

A Magyarország területén is áthaladó tehervonatról a Vasutak Együttműködési Szervezetének Miniszteri Értekezletén döntöttek, amelyet Azerbajdzsánban tartottak a napokban. A kormányközi szervezet találkozóján a magyar delegációt Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes-államtitkára vezette. Az összehangolt vasúti korridor fejlesztések eredményeként a jövőben jelentősen nőhet a hazánk területén áthaladó áruforgalom, amely egyúttal bevételt jelent Magyarországnak is.

A Vasutak Együttműködési Szervezetének (OSZZSD) legfontosabb célja az Európa és Ázsia közötti vasúti összeköttetések fejlesztése. Ennek részeként a kínai Urumcsi városából Bécsbe tervezett tesztüzemű tehervonat a következő útvonalon közlekedik majd: Alashankou/Dostyk – Semiglavij Mar/Ozinki – Suzemka/Zernovo – Csap/Záhony – Hegyeshalom/Sopron. A MÁV által javasolt Urumcsi – Záhony korridor Záhonynál kapcsolódik az EU által kijelölt RFC6 Mediterrán Korridorhoz (Almeria – Barcelona – Marseilles – Torino – Milano – Ljubljana – Budapest – Záhony). A két korridor fejlesztésének összehangolt munkája eredményeképp 2013-14-től várhatóan jelentősen megnövekszik majd a Magyarország területén áthaladó áruforgalom mértéke.

A kormányközi szervezet Miniszteri Értekezletét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban tartották június 5-8. között. A találkozón a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes-államtitkára, Schváb Zoltán mellett részt vett Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, dr. Mosóczi László, a MÁV Zrt. nemzetközi kapcsolatokért felelős általános vezérigazgató-helyettese, valamint a főbb témák szakértői.


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.