Augusztus csúcshónap volt Ferihegyen

Az utasforgalom meghaladta a 700 ezret, a reptéren kezelt légiáru mennyisége pedig megközelítette 15 700 tonnát augusztusban - írja az AIRportal.hu.

A Budapest Airport közleménye szerint 702 524 utast regisztráltak az idei nyolcadik hónapban, ami 30 százalékkal több az előző havi érkezők és indulók számánál. A járvány előtti 2019-es év azonos hónapjához viszonyítva azonban az elmaradás még 57 százalékos.

A repülőtéren 6 829 le- és felszállást regisztráltak múlt hónapban, ez 42 százalékkal marad el a 2019. augusztusi adathoz viszonyítva. A Budapest Airport légiáru-forgalma 15 697 tonnára növekedett augusztusban, ami 5 737 tonnával több, mint tavaly ugyanekkor, 57,6 százalékos növekedéssel.

Ismeretes, a 2019-es rekordév volt a Budapest Airport számára, összesen 16 173 489 utas fordult meg a repülőtéren, ami 8,8 százalékos növekedés volt a megelőző évhez képest. A világjárvány miatt elrendelt utazási korlátozások következtében azonban 2020 márciusától jelentős mértékben lecsökkent a forgalom, amely még az első és második hullám közötti nyári időszakban sem nagyon tudott magára találni.

A Budapest Airport mindössze 3 millió 859 ezer utast regisztrált 2020-ban, amely több mint 76 százalékkal kevesebb 2019-hez képest. A repülőtér üzemeltetője május végén azt közölte, hogy 110 millió euró veszteséggel zárta a 2020-as évet.

Forrás: Airportal.hu


Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság új megoldásokat keres

Az izraeli légitársaság új megoldásokat keres 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.