Autóval behajtani tilos!

A Budapest Szíve program keretén belül középtávon felszámolnák a budapesti belváros átmentő autóforgalmát.

A Budapest Szíve program középtávú célja a Kiskörúton belüli terület átmenő autóforgalmának felszámolása - mondta Becker László, a Főpolgármesteri Hivatal főmérnöke egy fővárosi sajtótájékoztatón pénteken.

A belső városrészek tehermentesítését, revitalizációját célzó Budapest Szíve program megvalósulásával erősödhet a történelmi városközpont kereskedelmi, igazgatási és kulturális szerepe, a területet visszakaphatnák a gyalogosok, a városlakók, a turisták, és nem utolsó sorban a kiskereskedelem is - fejtette ki Becker László az Európai Mobilitási Héthez tartozó Gyalogos Utcák Napján a Baross utca Kálvin téri torkolatánál kialakított új gyalogosutcán. Becker László elmondta, hogy Budapest belvárosában bővül a gyalogosutcák hálózata, az V-VI-VII-VIII-IX. kerületben egyre több autómentes és forgalomcsillapított utcában lehet sétálni. A 2011 tavaszán befejeződő Budapest Szíve program keretében elsőbbséget biztosítanak a gyalogos- és kerékpárforgalomnak a gépjárművekkel szemben, és megújítják a közterületeket - mondta.

A mobilitási hét második napján Rogán Antal Belváros-Lipótváros polgármestere és Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere jelképesen összekötötték Józsefváros gyalogosutca-rendszerét a belváros nemrég elkészült "új főutcájával". A Kecskeméti utca-Egyetem tér-Károlyi Mihály utca-Petőfi Sándor utca-Bécsi utca-Erzsébet tér-Október 6. utca összekapcsolásával létrejött új főutca elsősorban a gyalogos közlekedést szolgálja; a 2009 áprilisában megkezdett beruházás során a teljes szakaszt és a környező kis utcákat új díszburkolattal, növényekkel látták el, új közvilágítás épült ki, ezenkívül csökkent a zaj, tisztább lett a levegő - hangsúlyozta Rogán Antal, aki beszámolt arról is, hogy hamarosan megújul a Március 15. tér, valamint hosszabbá válik a Duna-parti korzó.

Kocsis Máté elmondta, hogy az Európa Belvárosa program keretében kulturális gazdaságfejlesztést kívánnak folytatni a VIII. kerületben, s ennek jegyében többek között a közterületek gyalogosbarát átalakítását tervezik. A polgármester emlékeztetett arra, hogy ma már a Kálvin tértől egészen a Lőrinc pap térig lehet sétálóutcán közlekedni Józsefvárosban. Beszélt arról is, hogy a napokban készült el a Mária utca, amely az átalakítással vegyes, csillapított forgalmú lett, ahogyan hamarosan a Bródy Sándor utca is azzá válik. Kocsis Máté közlése szerint a sétáló utcák száma is tovább gyarapodik majd a kerületben: hamarosan a már meglévő útvonalhoz csatlakozik a Gutenberg tér, a Horánszky, a Kőfaragó és a Gyulai Pál utca is. Mindezek mellett egy program indul a műemléki védettségű paloták díszkivilágítására is - tette hozzá. (MTI)


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.