Az 1. Terminál utolsó munkanapja

Kedden utoljára indít és fogad repülőgépeket a Budapest Airport 1. Terminálja, a két utolsó járat este a Wizz Air-nek az olaszországi Bariba tartó gépe (20.25-kor) és a Germanwings stuttgarti (21.30-kor) repülője lesz. Holnaptól, vagyis 2012. május 30.-tól már minden légitársaság átköltözik a 2. Terminálra.

A Budapest Airport elsősorban a Malév csődje miatt kényszerül az 1. Terminál bezárására. A nemzeti légitársaság megszűnése valamint a tavalyi 330 %-ára emelt telekadó olyan pénzügyi helyzetet teremtett a repülőtér üzemeltetője számára számára, hogy nem maradt más választása, mint egy drasztikus költségcsökkentési program bevezetése. Ennek részeként történt a repülőtéren a dolgozók csoportos létszámleépítése, az idei évre tervezett, mintegy 10 milliárd forintnyi beruházás leállítása (37 %-os csökkentés) és az 1. Terminál bezárása.

A mai napon még minden repülőjárat a 1. Terminálról indul és oda is érkezik. Az utolsó két Budapestre visszatérő repülőgép – a menetrend szerint – 23.55-kor a Wizz Air W6 2210-es járatszámú London Lutonból érkező és a W6 2342-es járatszámú Róma Fiumicino repülőteréről érkező gépe lesz. A két repülőgépet az utasok kiszállítása és a csomagok kirakodása után átvontatják a 2. Terminál előterére, ahonnan már holnap reggel 06.00 órakor kezdenek a hajnali járatokkal. 2012. május 30. szerdától valamennyi légitársaság a Budapest Airport 2. Termináljáról indul és oda is érkezik.

Az átköltöző diszkont légitársaságok (easyJet, Germanwings, Jet2.com, Norwegian és WizzAir) utasai valamennyien a 2B Terminálról indulnak (ott kell jelentkezniük az ún. check-inre), az érkezés viszont a hagyományos „Schengen - nem-Schengen” felosztás szerint történik, tehát a schengeni országokból a 2A Terminálra, a nem-schengeni államokból viszont a 2B Terminálra érkeznek az utasok és a csomagok is.

A Budapest Airport számára az is közrejátszott a költöztetésben, hogy a megnövekedett diszkont-forgalommal már nem tudott megbirkózni az 1. Terminál, hiszen a Budapesten települő low-cost légitársaságok a menetrend szerint a nyári csúcsidőszakban nem kevesebb, mint 11 járatot indítanának (6 gépet a Wizz Air és 5 járatot a Ryanair). Ezeket a járatokat jellemzően a 06.00 óra utáni időben, szinte egyszerre kívánják indítani, ami az 1. Terminálról megoldhatatlan volt.

Az 1.Terminál bezárásáról a BKV és a MÁV utasai is értesülnek, hiszen a Budapest Airport a két közlekedési vállalattal közösen plakátokon figyelmezteti az utazókat a változásról a Nyugati pályaudvaron, Kőbány-Kispesten és a Ferihegy MÁV-megállóban valamint a 200E jelzésű busz megállóiban. Holnaptól pedig a buszokon és a vonatokon hangosbemondó figyelmezteti az utasokat, hogy már a 2. Terminálon kell leszállniuk vagy a vonatról leszállva a 200E jelzésű buszra kell átszállni. A Budapest Airport a weblapján és a facebookon keresztül is tájékoztatja az utazókat, mint ahogy az érintett légitársaságok is eljuttatták az információt az utasokhoz.


Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.
Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni?

Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni? 

Nem csak az idősekről van szó: az Egyesült Államokban több százezren szenvednek fiatalon is olyan kórokban, amelyek – sokszor egész életükre – akadályozzák a mozgásukat vagy tájékozódásukat.
Mesél a török légitársaság

Mesél a török légitársaság  

Érkezik a Turkish Airlines Podcast második évada.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.