Az Air France újraindítja hálózatát

És új, környezetbarát repülőgépek is érkeznek idén a légitársaság flottájába. A CAPA légiközlekedési tudásközpont márciusi Live konferenciasorozatának vendége volt Anne Rigail vezérigazgató, aki ismertette a társaság helyzetét, és rövidtávú terveit.

Az Air France jelenlegi kapacitása közel 40 százaléka a 2019 márciusinak, az Eurocontrol adatai szerint jelenleg a második legtöbb járatot biztosító légitársaság Európában. Ennek oka, hogy a hálózat ugyanúgy lefedi a családlátogatók (VFR), valamint az üzleti célú utasok és turisták igényét, emellett rendkívül erős az afrikai és Karib-térségbeli jelenlét.

Last minute foglalások 

Az előzetes foglalások alapján ma már nem lehet előrejelzést adni arról, hogy milyen forgalomra lehet számítani, mert az ügyfelek csak pár héttel az utazás előtt veszik meg a jegyeket. Ennek oka az utazási szabályok folyamatos módosulása, ezért a légitársaság nem ad ki teljes éves előrejelzést a várható kapacitásokról. 

A következő negyedévekben jöhet felfutás 

Az oltási programok előre haladtával a második, harmadik negyedévben lehet számítani erősebb fellendülésre, folyamatosan töltik fel az újabb járatokat a menetrendbe, de változások még lehetnek. Minden elindított járatnak fedeznie kell a nem fix költségeket, ebben a légi áruszállítás iránti kereslet nagy segítségükre van. A járvány előtt az áruszállításból a bevételek 10 százaléka, most a fele származik, ez is hozzájárult ahhoz, hogy sikerült a hálózat több mint 70 százalékát fenntartani.

Új gépeket vásárolnak 

A diszkont légitársaságokkal továbbra is a nem gyűjtő-elosztó modellben működő Transavia fog versenyezni főleg európai hálózattal. A légitársaság 40 gépes flottájához 2-3 éven belül újabb 25 repülőgép csatlakozik. Reorganizációs terveibken változatlanul hagyták az új gépek beszerzésére fordítható összeget.

Idén szeptemberben megérkeznek az első Airbus A220-300-asok, amelyek főként a belföldi forgalomban teljesítenek majd szolgálatot, és 25 százalékkal alacsonyabb károsanyag-kibocsátás és fogyasztás mellett üzemeltethetők azokhoz az Airbus A318-as és A319-es modellekhez képest, amelyeket ezzel a géppel cserélnek le. Összesen 60 darabot vásárlására szerződtek. Ugyanígy, zavartalanul halad az Airbus A350-esek átvétele is, a szélestörzsű gépből 38 darab érkezik az Air France flottájába.

 

 

Forrás: Air France


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.