Karácsony Mihály, a MNÜA elnöke elmondta, idén a csekkek eladásából, a beváltóhelyek jutalékaiból, az alapítványi vagyon hozamából, valamint az 1%-os adófelajánlásokból és a támogatásokból várhatóan 3,1 milliárd forint áll az alapítvány rendelkezésére. Ez az összeg duplája a tavalyinak, illetve több mint tízszerese a 2004. évi forrásnak. Tavaly 58.677-en kaptak támogatást, ez a szám idén elérheti a 114 ezret. Üdülési csekket azok igényelhetnek, akiknek munkaviszonyból származó átlag havi bruttó jövedelme 85 ezer forint alatti, illetve nyugdíjszerű ellátásuk havi összege nem haladja meg a 74.100 forintot. Minden esetben feltétel az ötezer, vagy tízezer forintos önrész vállalása. Az üdülési csekk felhasználása évről évre bővül, ma már beváltható a belföldi szálláshelyeken és azok éttermeiben, az utazási irodák belföldi programjaira, a helyközi tömegközlekedési eszközökre, a kulturális és művészeti eseményekre, kiállításokra, korlátozott mértékben üzemanyagra, fürdők szolgáltatásaira.
Az üdültetési támogatás várható eredményei
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) március 30-án sajtótájékoztatót tartott a 2006. évi szociális üdültetési támogatás várható eredményeiről.

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál
A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.

Repülési élmény autista gyerekeknek
Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt
2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!
Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság
A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító
Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.

Kutyafogadó a római reptéren
A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában
Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.

Privát lakosztályok a felhők felett
Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül
Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.