A Skagerrak Tours Kft. egy dán-magyar tulajdonú utazási iroda, amely évek óta a különleges igényű, elsősorban mozgássérült vendégek beutaztatásával foglalkozik. Az Utazás kiállításon megjelenő iroda munkatársa, Nagy Noémi elmondta, hogy a beutaztatás már egy ideje jól működik náluk, hiszen a külföldi mozgássérültek körében nagy igény van az utazásra. Így az iroda szervezésében számos országból érkeztek már csoportok, például Németországból, Svájcból és Spanyolországból is. „Most, hogy már sikerült tapasztalatot szereznünk a külföldi kerekesszékes vendégekkel a beutaztatás területén, szeretnénk a magyar piac felé is nyitni. Egyelőre nem tudjuk, hogy milyen lesz a sikere, de az emberek nagyon érdeklődőek, és belső köreikben tovább adják a pozitív élményeket. Előfordult például, hogy Németországból azért keresett meg minket – és végül utazott velünk – egy kerekesszékes vendég, mert egy ismerőse, aki szintén velünk üdült, ajánlotta neki az irodánkat. Azt gondolom, hogy a bizalom elnyerése kulcskérdés ezen a területen” – mondja Nagy Noémi.
Az utazás élménye mindenkié
Vallja a Skagerrak Tours. Az utazási iroda különlegessége, hogy kiemelkedően fontosnak tartja a mozgássérültek kikapcsolódását és utaztatását, így idén először katalógusban is megjelentették kerekesszékes vendégeik számára kínált útjaikat.
Szintet lép a KLM
Az új intézkedéscsomag több fontos területet érintene.
Itt az új elektromos midibusz
Európai uniós támogatással fejlesztették az új elektromos midibuszt.
MÁV-vezér: A vállalatnak felelősséget kell vállalnia az eddigi mulasztásokért
Az ígéret szép szó, ha betartják - úgy jó.
Napelemeket telepít ez a légitársaság
Az Emirates 39 960 napelempanel telepítésére kötött megállapodást az Etihad Clean Energy Developmenttel.
Ingyenes európai uniós vonatbérlet fiataloknak
Az EU jövőre 35 500 ingyenes DiscoverEU utazási igazolványt biztosít fiataloknak.
Fedélzeten a világ legősibb kenyere
A világ legősibb kenyerét kínálja business class utasainak a török légitársaság.
Búcsúzik a világ egyik legrégebbi légitársasága
A világ egyik legrégebbi légitársasága csaknem egy évszázados szolgálat után leáll.
Új színben pompázik ez a repülőgép
Nem véletlenül.
Négy Emirates-járat Budapesten landolt a közel-keleti helyzet miatt
A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre négy Emirates-gép érkezett, köztük két A380-as.
Lezárták, majd ismét megnyitották Tel Aviv repterét
Izrael újra megnyitotta légterét az iráni rakétatámadás után.
Interjú
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket
Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.