Bajban a taxisok, már most felére csökkent a számuk

Vannak, akik tavasz óta munkanélküliek A nagyobb fuvarszervező társaságoknál 50-60 százalékkal esett vissza a fuvarok száma.

Mivel kevesen mernek tömegközlekedésre ülni, a parkolás viszont ingyenes, ezért rengeteg a kocsi az utakon.  Volt, aki a taxisok közül a elárulta, hogy kilenc óra leforgása alatt mindössze négy fuvart tudott lebonyolítani. Mint hozzátette: az éttermek bezárása különösen fájó pont, hisz korábban a vendéglátóhelyeken miután lecsúszott pár pohár bor vagy pezsgő az emberek jó része taxival ment haza.

Aki otthon van, nem ül taxiba

Jóval nagyobb károkat okozott és még jelenleg is okoz a második hullám, mint az előző tavaszi – ezt Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke mondta el a növekedés.hu-nak. Elmondása szerint gyakorlatilag este nyolc óra után megszűnik a mozgás a kijárási tilalom miatt.

Napközben is jóval kevesebben veszik igénybe a személyszállítási szolgáltatásokat, hiszen a kávézók, mozik, színházak, múzeumok és azok a közösségi helyek mind zárva vannak, ahol az emberek eddig találkozni tudtak.

Feleannyian lehetnek

A nagyobb fuvarszervező társaságok 50-60 százalékkal kevesebb fuvart teljesítenek, de vannak olyan szolgáltatók is – így például azok akik csak a nagyobb hotelek kiszolgálására fókuszáltak – akik gyakorlatilag tavasz óta munkanélküliek.

Tavaly még a fővárosban közel hétezer taxi-engedély volt érvényben. Mára közel a felére csökkent a taxisok száma. Budapesten és ez vidéken is hasonló lehet, árulta el Metál Zoltán, hozzátéve, hogy mivel sokan és ideiglenesen a taxikkal jelenleg ételt szállítanak, ezért pontos adatokat a jövő év közepére lehet közzétenni.

A kijárási tilalom is betett

Az OTSZ-vezér úgy nyilatkozott: Gyors és célzott mentőcsomagot várunk a kormánytól. Tavasszal első körben komoly segítséget kapott a személyszállítási ágazat, hiszen olyan jellegű adófizetési könnyítéseket biztosítottak a kis-, és mikro-vállalkozásoknak, ami lehetővé tette, hogy ezek a vállalkozások ne kerüljenek a csőd közelébe. Sajnos, mára olyan helyzetbe kerültek a szektor szereplői, ami rosszabb a tavaszi állapotoknál is. A különbség arra vezethető vissza, hogy a kijárási tilalom bevezetésével gyakorlatilag megszűntek az esti, éjszakai és hajnali fuvarok. Azoknak a vállalkozóknak akiknek tavasszal még voltak tartalékaik, mára elfogytak. 

A teljes cikk elolvasható: ITT

Forrás: novekedes.hu


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.