Bécsi tömegközlekedési csomópontnál vezetnének be alkoholfogyasztási tilalmat

A bécsi Praterstern elnevezésű tömegközlekedési csomópontnál bevezetendő alkoholfogyasztási tilalomról zajlik a vita, mert az elmúlt időszakban megszaporodtak a környéken az erőszakos cselekmények - számolt be az Österreich című lap pénteken.

Február elején több mint 1300-an írták alá azt a petíciót, amely betiltaná az alkoholfogyasztást a Praterstern csomópont közterületein. A kezdeményezők szerint ezáltal el lehetne kerülni, hogy az alkoholos befolyásoltság alatt állók bűncselekményeket és erőszakos cselekedeteket kövessenek el.

Az aláírásgyűjtés hatására a kezdeményezéssel az illetékes városi tanács is foglalkozott, azonban a szociáldemokrata és zöldpárti városvezetés elutasította a kezdeményezést, az indoklás szerint a tilalom nem kivitelezhető. Sandra Frauenberger Bécs városi tanácsosa szerint a Praterstern csomópontra más koncepciót kell kidolgozni, mivel a tilalomban túl sok lenne a kiskapu. "A tiltás nem megoldás, hiszen ahhoz vezetne, hogy az emberek az utca másik oldalán fogyasztanának az alkoholt" - mondta a szociáldemokrata tanácsos.

A Praterstern Bécs Leopoldstadt elnevezésű kerületében található. A csomópont elővárosi vasút, belföldi vonatjárok és két metró megállóhelye, de található itt több buszmegálló és nemzetközi autóbuszjáratok is indulnak innen.

Az utóbbi időben több erőszakos cselekmény is előfordult a Praterstern környékén. A statisztikák szerint tavaly márciusban és áprilisban összesen 420 bűncselekmény történt, ezért a fokozott rendőri jelenlét mellett egy videófelvételeket rögzítő autót is járőrözik a környéken.

Tavaly áprilisban az osztrák fővárosban megerőszakoltak egy fiatal lányt. A 21 éves török áldozatot a bécsi Praterstern vonatmegállónál figyelték ki és a mosdóban erőszakolták meg különös kegyetlenséggel. Májusban iráni és afganisztáni származású férfiak csaptak össze és egy 18 éves fiatalt késeltek meg.

Mathias Tötzl a városi drogmegelőzési csoport szóvivője szerint a Praterstern megállónál mintegy 75 hajléktalan, alkohol- és drogfüggő fordul meg naponta. Úgy vélte, hogy számukra a szociális segítők és a rendőrök támogató jelenléte nyújt segítséget.

A Bécsi Tömegközlekedései Vállalat (Wiener Linien) által fenntartott területeken, megállókban valamint a járműveken már tilos az alkoholfogyasztás. Aki vét a szabály ellen, 50 eurós (több mint 15 ezer forint) bírsággal büntethető.

A bécsi Westbahnhof pályaudvaron már szigorúbb biztonsági intézkedéseket vezettek, mivel az utóbbi időben egyre gyakrabban történtek erőszakos bűncselekmények. Az ÖBB többek között korlátozza az ingyenes wifi szolgáltatást, tekintettel arra, hogy a fiatalok csoportjai csak azért voltak a pályaudvar közelében, hogy internetezzenek.

A rendőrség közlése szerint decemberben számos rendbontás történt a Westbahnhofon, elsősorban fiatal afgánok gyűltek össze és alkoholizáltak a pályaudvaron. A késői órákban gyakran sor került összetűzésekre is, hangoskodás miatt több panasz érkezett a rendőrséghez. December végén több mint húsz afgán és csecsen fiatal verekedett össze, az összetűzés során szúrófegyverek is előkerültek. A rendőrség 14 embert állított elő.
Jelenleg a Westbahnhofon naponta mintegy negyven civil- és egyenruhás rendőr teljesít szolgálatot, legfőképp az esti órákban.

Roman Hahslinger az ÖBB szóvivője szerint előrelépés a bűnmegelőzésben, hogy a vonatokon és a pályaudvarok területén megnövelték az ott szolgálatot teljesítő biztonsági személyzet számát és korlátozták a pályaudvarokon az ingyenes internethozzáférés lehetőségét. Konkrét számok említése nélkül arról beszélt, hogy a rablások és a személyi sérülések száma csökkent.

A pályaudvar és a vonatok biztonságának garantálása érdekében az ÖBB 425 új munkatársat vesz fel 2018-ig. A bécsi főpályaudvaron dolgozó biztonságiak már december óta testre szerelhető kamerával látják el szolgálatukat, idén nyártól a vonaton szolgálatot teljesítők is megkapják ezeket a készülékeket. Az osztrák közlekedési minisztérium 1,3 millió eurót szán a jobb világítás, a kamerák és a riasztóberendezések felszerelésére.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.