Beköszönthet az egypilótás repülés korszaka?

Vizsgálja az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) egyes szabályok részleges felfüggesztését vagy átdolgozását, a kereskedelmi járatoknál lehetővé téve, hogy a repülés bizonyos szakaszaiban csak egy pilóta irányítsa a gépet - AIRportal.hu.

Az EASA vezetője, Patrick Ky szerint a szabályok módosítása akár nagyon rövid időn belül életbe léphet, első körben a repülések azon szakaszaira, amikor nem feltétlenül szükséges, hogy a hajózószemélyzet mindkét tagja a pilótafülkében legyen – írta meg a Flightglobal. A jelenlegi szabályok szerint kereskedelmi járatok teljesítésekor mindkét pilótának a fülkében kell maradnia, kivéve bizonyos rövid időszakokat (például ha egyikük vécére megy), és csak ekkor lehetséges átmenetileg az egypilótás repülés. Az EASA vezetője szerint lehet értelme olyan módosításnak például, hogy az utazómagasságon repülés idején pihenhessen az egyik pilóta.

Ha ezt az út alatt felváltva teszik, azzal jelentősen csökkenthető a munkaterhelésük. Ugyanakkor új biztonsági rendszereket is be kell vezetni, hogy bármilyen műszaki vagy személyzettel kapcsolatos probléma esetén elkerülhetők legyenek a veszélyes szituációk. Ennél eggyel további lépés, és a szabályok további átdolgozását igénylő feladat, hogy akár az egész repülés alatt lehetőség legyen az egypilótás üzemelésre. Ha ezt bevezetik, alkalmazásához fejlett autonóm repülésvezérlő rendszerekre lesz szükség, amelyek például a pilóta rosszulléte esetén biztonsággal át tudják venni az irányítást emberi beavatkozás nélkül.

Az EASA vezetője szerint azonban belátható időn belül messze állnak a megvalósulástól az ilyen mechanizmusok és az egypilótás üzem, de ez is nagy érdeklődésre számot tartó lehetőség, aminek vizsgálata hosszabb távon elengedhetetlen.


 Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján

Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján 

A rejtett fogyatékossággal és fokozott érzékenységgel élőket segítik a Budapest Airport új szolgáltatásai.
Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának

Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának 

A Zynternship Awards szakmai zsűri döntése alapján arany minősítést kapott az egyetemistáknak szóló gyakornoki program.
Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók

Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók 

Az összes induló járatot törlik kedden a belgiumi charleroi-i repülőtéren a biztonsági személyzet sztrájkja miatt.
Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye

Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye 

Ugyanis egy többlépcsős, ütemezett taxiállomás-felújító programba kezdett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés

Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés 

Az osztrák fővárosban mostantól megújulnak a digitális utastájékoztató kijelzők.
Módosult a zöld rendszámos autók parkolási kedvezménye

Módosult a zöld rendszámos autók parkolási kedvezménye 

Egyre csökken az ingyenes parkolási lehetőség.
Több légitársaságnak is fájhat a Boeing-botrány

Több légitársaságnak is fájhat a Boeing-botrány 

Az ultrafapados légitársaság utasainak számát a jelenlegi évi 200 millióról 2034-re 300 millióra szeretné növelni, de ehhez szüksége lenne repülőgépekre.
Dollármiliókat fordít pilótái és légiutas-kísérői képzésére ez a légitársaság

Dollármiliókat fordít pilótái és légiutas-kísérői képzésére ez a légitársaság 

A légitársaság célja, hogy az új eszközök használatával 54 százalékkal növelje pilótaképzési kapacitását.
Ebben az évben már biztos nem megy a WIZZ Tel Aviv-ba

Ebben az évben már biztos nem megy a WIZZ Tel Aviv-ba 

Sőt, jövő év elején sem visz utasokat Izraelbe az ultrafapados légitársaság.
Durva büntetést kapott a Lufthansa

Durva büntetést kapott a Lufthansa  

Nem véletlenül.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.