Szerbia: töretlen légi piaci fejlődés

A végén még Belgrádba járunk, hogy keletre vagy bárhova repüljünk?

Ha a régió vezető repülőterévé még nem is vált a belgrádi Nikola Tesla, növekedése, a járatok nyitásának üteme elgondolkodtató. Mint arról a Balkáni Mozaik című blog beszámolt, a Turkish Airlines napi háromra növelte Belgrád-Isztambul járatai számát. A légitársaság néhány nappal ezelőtt kapta meg a Szerb Légügyi Hatóság engedélyét a kapacitásbővítésre december 2-tól 2014. március 29-ig. A jelenlegi menetrend szerint hétfőn, csütörtökön és szombaton a délután lesz a harmadik járat. A járatot A319-es típussal repülik, 126 fős konfigurációval. Nincs egyedül a Turkish az útvonalon; sikertörténet - fogalmaz a blog. A Pegasus Airlines és az Etihad bevásárlását követően Air Serbiává nemesült JAT Airways is repül a két város között. Utóbbiak a Sabiha Gökcen-en szállnak le. A három fuvaros együtt heti 27 akalommal biztosít összeköttetést Isztambulon keresztül a Közel- és Távol-Kelettel. 

A brit Easy Jet tavaly áprilistól üzemel Szerbiába, most új járatot nyitott Belgrád és Milánó között. Malpensara üzemelnek hetente négyszer. Illetve indítják a Belgrád-Genf járatot Az első belgrádi járatot jövő év január 29-i indulással tervezik A319-essel hetente háromszor. Érdekesség, hogy a járatot a Facebookon indított közvélemény kutatás alapján állították be. 

Nem idén kezdődött a belgrádi repülőtér szárnyalása. A balkáni háború, az azt követő válságos éveket követően 2009. végétől magához térő Nikola Tesla repülőtér életében 2009/2010. volt az áttörés ideje. Ekkor 10 légitársaság - köztük a sajnos már elsiratott Malév - indított járatot a szerb fővárosba. Komoly lendületet adott a légi közlekedés ilyetén fejlődésének, hogy 2009-ben a szerbek is ratifikálták az Európában illetve a csatlakozott országokban a légi közlekedést liberalizáló Nyitott Égbolt egyezményt. Az időszak során 40%-os forgalom növekedés történt, a 2009-ben még 2,4 millió utast fogadó reptéren. A hagyományos légitársaságok mellett a fapadosok jelentek meg jelentős erőkkel, így a Wizz Air is, mely 2011 áprilisában nyitott bázist a Nikola Tesla-n.

 


MÁV-vezér: A vállalatnak felelősséget kell vállalnia az eddigi mulasztásokért

MÁV-vezér: A vállalatnak felelősséget kell vállalnia az eddigi mulasztásokért 

Az ígéret szép szó, ha betartják - úgy jó.
Napelemeket telepít ez a légitársaság

Napelemeket telepít ez a légitársaság 

Az Emirates 39 960 napelempanel telepítésére kötött megállapodást az Etihad Clean Energy Developmenttel.
Ingyenes európai uniós vonatbérlet fiataloknak

Ingyenes európai uniós vonatbérlet fiataloknak 

Az EU jövőre 35 500 ingyenes DiscoverEU utazási igazolványt biztosít fiataloknak.
Fedélzeten a világ legősibb kenyere

Fedélzeten a világ legősibb kenyere 

A világ legősibb kenyerét kínálja business class utasainak a török légitársaság.
Búcsúzik a világ egyik legrégebbi légitársasága

Búcsúzik a világ egyik legrégebbi légitársasága 

A világ egyik legrégebbi légitársasága csaknem egy évszázados szolgálat után leáll.
Új színben pompázik ez a repülőgép

Új színben pompázik ez a repülőgép 

Nem véletlenül.
Négy Emirates-járat Budapesten landolt a közel-keleti helyzet miatt

Négy Emirates-járat Budapesten landolt a közel-keleti helyzet miatt 

A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre négy Emirates-gép érkezett, köztük két A380-as.
Lezárták, majd ismét megnyitották Tel Aviv repterét

Lezárták, majd ismét megnyitották Tel Aviv repterét 

Izrael újra megnyitotta légterét az iráni rakétatámadás után.
Együttműködési megállapodás két légügyi cég között

Együttműködési megállapodás két légügyi cég között 

Együttműködési megállapodást írt alá a HungaroControl és a Budapest Airport.
A Boeing repülőgépeit még az ág is húzza

A Boeing repülőgépeit még az ág is húzza 

A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület levelében figyelmeztetést adott ki.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.