Belgrádba repül a dubai fapados

Két hónapja indult Dubai fapados légitársasága, a flydubai első belgrádi járata, a napokban magyarországi reklámoffenzivába kezdtek.

Évek, sőt évtizedek óta megszokott látvány volt Ferihegyen a jellegzetes, szerb rendszámú, fehér mikrobuszok sora: sok külföldre szakadt szerb állampolgár tőlünk indult útnak távolabbi égtájak fel.

Most ennek az ellenkezője is előfordulhat: magyar utasok toborzásába kezdett Dubai fapados légitársasága, a flydubai. Az egyik legnépszerűbb magyar weblapon csábítgatják honfitársainkat a Belgrádon keresztül való utazásra.

De mit kell tudni a flydubairól? Az év low-cost légitársaságának megválasztott cég 2011. novemberének végén indította el belgrádi járatot, kelet- és közép-európai expanziója részeként.

Ma már 12 városba repülnek térségünkben, az úti célok többsége a volt szovjet utódállamokban, elsősorban Ukrajnában és Oroszországban található. A légitársaság egyébként 46 városba repül 27 országban, Indiától Szudánig.

A járatnyitást kísérő sajtótájékoztatón elmondták, hogy utasként számítanak a Dubaiban élő több mint 5000 fős szerb közösségre.

A járat hetente négyszer közlekedik, a jegyeket egy útra kínálják. Érdekes módon a belgrádi indulású jegyek ára magasabbról indul. A repülőjegy áráért csupán egy 7 kilogrammos bőröndöt adhatunk fel, és egyetlen laptop táskát vihetünk a fedélzetre, persze némi felárért nagyobbat is.

Aki szeretné kinyújtani is a lábát út közben, az választhat olyan ülést is, persze felárért.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.