Bringa a BKV-n, gyaloghíd, BUBI

és még egyéb elképzelések, melyek nem csupán a kerékpáros hivatásforgalmat erősítik Budapesten, hanem a turizmust is. Munkatársunktól

A kerékpárost, melyre rá is fér néhány újdonság, ha már egyszer egy nemzetközi kerékpárút átmegy a fővároson (is), az Eurovelo 6. Ennek bizonyára vannak kritikus szakaszai az Atlanti-óceán francia partjától a Fekete-tengerig, ezek egyike a sok konfliktust látott budai rakparti néhány kilométer, ahol ömlesztve áramlik bringás, gyalogos és a lézengő turisták forgalma. Az útszakasz módosítása azonban nem lesz könnyű ismerte be Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezetője kedden, a budapesti XVII. kerületben rendezett kerékpáros fórumon. A szélességgel nem igazán lehet játszani, különösen, hogy a villamos pályát ugyanoda építették vissza a csatornaépítési munkákat követően, ahol eredetileg is volt - ismerte be Vitézy hozzátéve, hogy a déli irányba haladókat át lehetne vezetni a Fő utcára.

A Dunánál maradva

elhangzott a fórum során, hogy épülne egy kerékpáros-gyalogos híd. A mikor és hol kérdesekre egyelőre annyit lehet mondani, hogy előkészítő felmérések készülnek. Egy ilyen híd természetesen nem váltaná ki a többi hidat, ahol szintén tervbe van véve a kerékpáros forgalom megfelelő elvezetése - tudtuk meg. A környező és egyéb európai nagyvárosok közül már sokban meglévő, hasonló híd budapesti helye lehetne a Margitszigeten átvezetve a Kolosy tér-Dráva utca vonalon, vagy a volt Kossuth híd helyén a Batthyány tér és a Parlament között, de esélyesebbnek tűnhet a még mindig szégyenfolt Várbazár környéke, melynek holtából feltámasztását a mostani kormányzat állítólag komolyan gondolja.

Az egyre elterjedtebbé váló kerékpáros városnézések útvonalába is beleeső Andrássy úti kerékpársávot Vitézy ígérete szerint alaposan górcső alá veszik. No igen, talán itt a legkönnyebb sérülést szerezni egy gondatlanul kinyitott kocsi ajtó miatt. Itt a legkönnyebb konfliktusba kerülni a „Budapesti Champs Élysées” valamelyik felkapott divatcikk üzletébe érkező, félig a bringasávon parkoló tündibündivel. De kevésbé segítik a folyamatos haladást a sávra kihelyezett sittes kontérek is, melyekből gyakorlatilag egész évben csodálhatunk hetente egyet-egyet. Utóbbira megoldást jelenthet a fővárosi közgyűlés által augusztus végén módosítandó, a közutak nem közlekedési célú használatát szabályozó rendelet. E szerint a hatályba lépést követően a bringasávra kihelyezett vasládáért ugyanannyit kell majd becsengetni közterülethasználatként, mintha a járdára, urambocsá az úttestre lökték volna ki. A munkába kerekezők mellett ugyanúgy örülhetnek majd a városnézők és rekreációs bringások, ha a Nagykörúton is megoldást találnak közlekedésükre. A BKK itt is rendet szándékozik tenni a jövőben valami Kiskörúthoz hasonló elrendezésben - derült a fórumon, miután egy hozzászóló reklamálta, miért kell a kerékpár a főútvonalakra terelni ahelyett, hogy elválasztanánk őket.

BUBI-val,

saját bringa nélkül. Előbb-utóbb Budapest is illeszkedik azon városok sorába, ahol közösségi biciklihálózat áll rendelkezésre, akár munkába járók, akár a turisták számára. Ez lenne majd a BUBI. Első lépcsőben 74 állomáson 1000 kerékpár várná ideiglenes gazdáit, de a bővítés szükséges lehet egy ilyen városban, ahol a kerékpáros társadalom ennyire erős - ismerte be Vitézy, aki pont emiatt úgy látja, a BUBI sikerre ítéltetett. Bízunk benne, hogy fémtolvajok és emléktárgy gyűjtők körében nem arat hasonlóan nagy sikert. A rendszer kiépítésére 1 milliárd forintot költene a főváros - derült ki a fórumot megelőző sajtótájékoztatón Hutiray Gyula főpolgármester-helyettes szavaiból.

Velem utazik a bicaj a metrón

A Magyar Kerékpárosklub (MKK) már 2006-ban elvégezett egy felmérést, melyből kitűnik, hogy a különböző európai városokban mi módon szállítható kerékpár a tömegközlekedés járművein - tudtuk meg a fórumon szintén aktívan részt vevő László Jánostól, az MKK elnökétől. Ők, de mások is szorgalmazták már, hogy Budapesten ne csupán a HÉV-en és az elővárosi vasutakon lehessen a szamarat szállítani, hanem villamoson, buszon vagy metrón. A BKK vezető kiábrándító válaszából kiderült, hogy a BKV szándékával egyelőre teljesen ellentétes az elképzelés. Ugyanakkor biztatott, hogy csúcsidőn kívűl buszon és villamoson megoldható az elképzelés. A metró csak akkor jöhetne szóba - így Vitézy -, ha lift is épülne az állomásokon.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.