Bubi Pozsonyban

Megkezdte működését pénteken az új pozsonyi kerékpárkölcsönző-rendszer, amely a Mol Bubi mintájára jött létre a Mol szlovák leányvállalata, a Slovnaft és a helyi önkormányzat együttműködéseként.

A helyi közbringarendszer közös kiépítéséről még tavaly tavasszal írt alá szándéknyilatkozatot a Slovnaft és Pozsony. A Slovnaft BAjk nevet viselő projektet - amely a legnagyobb okoskerékpár-rendszer Szlovákiában - Ivo Nesrovnal, Pozsony főpolgármestere és Gabriel Szabó, a Slovnaft vezérigazgatója adta át pénteken.

"Pozsony ezzel olyan európai nagyvárosokhoz csatlakozik, mint Párizs, London és Bécs, amelyeknek már van közösségi kerékpárrendszerük.Az alternatív közlekedés és a megosztott gazdaság a modern idők trendjei, Pozsonynak már van egy közösségi gépkocsi megosztó rendszere, ezzel a lépéssel kiszélesítjük a megosztott szolgáltatások és az alternatív közlekedés lehetőségeit" - jelentette ki az átadón Ivo Nesrovnal, Pozsony főpolgármestere.

"A Slovnaft BAjk elindítása óriási előrelépést jelent, azzal kifejezésre juttatjuk, hogy komolyan gondoljuk a stratégiánkat, hogy az üzemanyagok mellett más üzleti szegmensekre is összpontosítani akarunk" - hangsúlyozta Gabriel Szabó, a Slovnaft vezérigazgatója.

A pozsonyi kerékpárkölcsönző-rendszer beindítását követően 550 okos kerékpár várja az érdeklődőket 73 gyűjtőállomáson a város négy legnépesebb kerületében, Pozsony - Óvárosban, Ligetfalun, Pozsony - Újvárosban és Ruzinov városrészben. Az üzemeltetők szerint a következő időszakban az igénybevehető kerékpárok és a gyűjtőállomások száma is nőni fog, a beindítást követő első év végére a kerékpárok száma 750-re az állomásoké pedig 90-re bővül.

A kerékpárkölcsönző- rendszer dokkoló állomásai 300 és 500 méter közötti távolságban vannak egymástól, azokat úgy választották ki, hogy a lehető legjobban megkönnyítsék a felhasználók hozzáférését a kerékpárutakhoz és a tömegközlekedési rendszerhez. A kerékpárok alumíniumvázasak, abroncsaik a hagyományoshoz képest defekttűrőbbek és a beépített számítógép mellett mindegyik kerékpárt GPS alapú nyomkövető rendszerrel is felszereltek. A pozsonyi közösségi kerékpárrendszer kiépítésébe a Slovnaft másfél millió eurót, Pozsony önkormányzata pedig 500 ezret fektetett.

A Mol Budapesten a Budapesti Közlekedési Központtal közösen indította el a közbringarendszert 2014 szeptemberében. Ennek keretében jelenleg 126 dokkoló állomáson, több mint másfélezer kerékpárt vehetnek igénybe a felhasználók.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.