Budapest Airport: 30 millió zajszigetelésre

A lakosság tájékoztatásával kezdetét vette a Budapest Airport (BA) önkéntes zajszigetelési programjának negyedik, Budapest XVII. kerületét érintő szakasza - közölte a BA a Turizmus Online-nal.

A BA önkéntes kezdeményezése ezúttal hozzávetőleg százötven ingatlant érint, a program tervezett összköltsége várhatóan megközelíti a 30 millió forintot.

A BA nemrégiben „Budapest Airport Szomszédjaiért Alapítvány” néven külön alapítványt hozott létre annak érdekében, hogy áttekinthető módon a korábbiaknál is hatékonyabban tudja támogatni a környező közösségek életminőségének javulását. A programot a BA támogatásával így teljes egészében az alapítvány finanszírozza. A program kivitelezésével megbízott cég Üllő, Pestszentlőrinc, valamint Vecsés után ezúttal Rákosmente  zajterhelésnek legjobban kitett ingatlanainak hálószoba-ablakain végez zajszigetelést, valamint szellőztető berendezést helyez el annak érdekében, hogy nyáron csukott ablakok mellett is lehetséges legyen a friss levegő beáramlása.

Küldje vissza a szórólapot!

A programról szóló tájékoztatót és a jelentkezéshez szükséges dokumentumokat Budapest Airport ezekben a napokban postázta ki az érintett ingatlanok tulajdonosai részére. A programban részt vevő terület pontos lehatárolását a repülőtér a vonatkozó zajvédelmi jogszabályok alapján végezte. Az érintett lakosok a Budapest Airport által kézbesített szórólapok kitöltésével és visszaküldésével jelentkezhetnek és vehetnek részt a programban. A beruházás értéke ingatlanonként hozzávetőleg 300-400 ezer forint.

Önként vállalták

A program elindításával a BA önkéntes vállalást teljesített, hiszen ezen intézkedéseket a jogszabályok csak az úgynevezett zajgátló védőövezetek kijelölését követően tennék kötelezővé. A kijelölési eljárás azonban nagyon bonyolult és elhúzódó folyamat, amelynek végét – az érintett lakossági csoportok iránti felelőssége miatt – a BA nem kívánta megvárni. Az övezetekről szóló határozatot ugyan nemrégiben adta ki a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala, azonban a szabályozás jogerőre emelkedésének időpontja továbbra is megbecsülhetetlen.



A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.