Budapest Airport - jótékonysági futóverseny, naplementében

2023. június 16. Idén is birtokba vehetik a sportolók szeptember első szombatján a budapesti repülőtér 1-es futópályáját. Az immár hagyománynak számító, 11. Runway Run a tavalyi nagy sikerre való tekintettel ismét a naplementében indul, a nevezési lehetőséget pedig a korábbinál szélesebb körben nyitja meg a szervező Budapest Airport. A nevezési díjakból befolyó összeget idén is száz százalékban jótékony célra fordítják.

Szeptember 2-án rendezik meg a Budapest Airport töretlen népszerűségnek örvendő jótékonysági futóversenyét, a Runway Run-t. A sportesemény az elmúlt 10 évhez hasonlóan idén is nemes célt szolgál; a Budapest Airport a nevezési díjakból befolyt teljes összeget a sérült és fogyatékkal élő emberek sportolását segítő SUHANJ! Alapítvány, valamint egy beteg gyermekek gyógyulását segítő alapítvány támogatására fordítja. Az adományok összege a verseny első, 2013-as megrendezése óta meghaladta a 90 millió forintot.

A különleges helyszínen, a budapesti repülőtér lezárt 1-es futópályáján megrendezett verseny hagyományosan a légiközlekedési szakemberek egyik legkedveltebb sporteseménye, amelyen a SUHANJ! Alapítvány sportolói is részt vesznek, és amelyre korlátozott számban civil sportolók is nevezhetnek. Utóbbira idén jelentkezési sorrendben lesz lehetősége minden érdeklődőnek, a Budapest Airport online felületein meghirdetett felhívás alapján, ahol 100 fő számára biztosítanak lehetőséget a versenyre történő regisztrációra.

Mivel a vállalat fontosnak tartja, hogy a sportolás élményét mindenki elsajátíthassa és átélhesse, - a hagyományos felnőtt és gyerek távok mellett - Örömfutás nevű kategóriát is indít, amelyben a 14 éves vagy annál fiatalabb gyerekek önállóan, vagy szülők kíséretében állhatnak rajthoz. Újdonság, hogy idén először a gyerekek három korcsoportban versenyezhetnek egymással, egy-vagy kétkilométeres távon.

A 11. Runway Run-on az alábbi kategóriákban lehet nevezni:

Felnőtt

Női vagy férfi 5 km

Női vagy férfi 10 km

Gyermek

6-8 éves korosztály: 1 km

9-11 éves korosztály: 2 km

12-14 éves korosztály: 2km

Öröm Futás

Szülők és 14 éves vagy annál fiatalabb gyermekek: 1 km

A résztvevők számára a Budapest Airport a felkészülést segítő hathetes edzéstervet állít össze, amelyet az indulók a regisztrációt követően kapnak meg.

Forrás: Budapest Airport Zrt.

Forrás: Budapest Airport Zrt. / Turizmus Online


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.