Budapest Airport: mi teljesítettünk

Pontosan 264.842.374 euró, azaz 73,6 milliárd forint. Ez a teljes összege azoknak a beruházási kötelezettségeknek, amelyeket a Budapest Airport megvalósított, sőt túl is teljesített, mivel a privatizációs szerződés értelmében a teljes összeg 260,6 millió euró lett volna. A Budapest Airport 2012. július 25-én adta át az erről szóló hitelesített teljesítési jelentést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek - közölte a Turizmus Online-nal a Budapest Airport kedden.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Vadonatúj központi épület SkyCourt néven a 2. Terminálon, teljesen új automatizált csomagosztályozó rendszer, teljesen új repülőtér-védelmi kerítésrendszer, biztonságos energiaellátó rendszer, új futópálya és gurulóút rendszerek, az egész repülőtér informatikai rendszerének megújítása és egy vadonatúj repülőtéri bázis a Magyar Posta számára. Ezek azok a nagyobb projektek, amiket a Budapest Airport az elmúlt öt évben megvalósított a privatizációs szerződés keretében. A Budapest Airport a 2008-2010-es pénzügyi világválság éveiben is megszakítás nélkül folytatta a repülőtér fejlesztését, egyes időszakokban ez volt Magyarországon az egyetlen nagyobb léptékű beruházás, ami nem állt le - sorolta eredményeit közleményében a Budapest Airport.

A repülőtéri fejlesztések központi eleme

a SkyCourt a 2. Terminálon, amely nagyságrendekkel emelte magasabb színvonalra az utaskiszolgálás minőségét, és melynek révén a repülőtér éves kapacitása elérte a 10 millió utast, amit további bővítésekkel a jövőben még 50%-al lehet megnövelni. A SkyCourt 2011. március 27-i forgalomba helyezése után a Budapest Airport a fővállalkozó KÉSZ Zrt.-vel együtt folytatta a 2A és a 2B terminálszárnyak belső felújítását, amit az idén nyárra, a nyaralási szezon kezdetére sikeresen be is fejezett. A Budapest Airport repülőtér-fejlesztési programja hosszú évekre építőipari dolgozók ezreinek jelentett munkát, majd az átadást követően újabb munkahelyek jöhettek létre a légiközlekedésben, az idegenforgalomban, a kereskedelemben és a vendéglátásban Magyarországon.

A SkyCourt megépítése mellett a Budapest Airport világszínvonalú védelmi és megfigyelési rendszert épített ki a repülőtér teljes biztonsági zónája körül, a SkyCourt alagsorában vadonatúj, automatizált poggyászosztályozót épített, több mint 80 000 négyzetméter új beton előteret adott át a parkoló repülőgépek számára, korszerűsítette a futópályák és gurulóutak fénytechnikai és elektronikai rendszerét, továbbfejlesztette a repülőtér informatikai hálózatát, új utakat és parkolókat épített. A Budapest Airport a megszabott határidőhöz képest másfél évvel korábban teljesítette fejlesztési programját. Az erről szóló részletes, auditált teljesítési jelentést a repülőtér üzemeltetője 2012. július 25-én juttatta el az MNV Zrt.-nek.

„A Budapest Airport valóban megbízható partnerként üzemelteti és fejleszti a budapesti repülőteret, amely egyben az ország légi kapuja is. Még a pénzügyi világválság legnehezebb időszakában, illetve a Malév-csőd okozta válsághelyzetben is a repülőtér maradéktalanul teljesítette beruházási- és fejlesztési kötelezettségeit, bővítette a repülőtér infrastruktúráját” – hangsúlyozta Jost Lammers.

A Budapest Airport vezérigazgatója hozzátette: „Ezen felül a repülőtér jelentős utasforgalmi növekedést generált (a Malév-csőd előtti időkben), a dél-pesti régió legnagyobb adófizetője, és 2007 óta a fejlesztések révén több mint ezer új magyar munkahely létrejöttéhez járult hozzá. Éppen ezek fényében kelt csalódást, hogy a legutóbbi fejlemények tükrében az látszik: ezt a teljesítményt nem ismerik el.

Ágazati büntetőadó?

A Budapest Airportot és vele együtt az egész idegenforgalmi ágazatot 230%-os büntetőadó sújtja a drasztikusan megemelt telekadó formájában. Hat hónappal a Malév csődje után még mindig nem ítélték oda az államközi szerződések által szabályozott útvonalak egyikét sem egyik légitársaságnak sem. A harmadik fél vagy befektető által végzendő repülőtéri fejlesztéseket továbbra is gátolja a bürokrácia és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium részéről tapasztalható teljes érdektelenség. Ezen futnak zátonyra azok az 50 millió eurós fejlesztési terveink, amelyek több száz új munkahelyet hoznának létre, amikor az országnak és a régiónak a legnagyobb szüksége lenne rájuk.”

Meddig esik?

A legfrissebb előrejelzések szerint az idén 10-13%-al csökkenhet a budapesti repülőtér forgalma az előző évihez képest, miközben gyakorlatilag a teljes átszálló forgalom (99%) elveszett Budapesten. A repülőgép-mozgások (fel- és leszállások) tekintetében 20,2%-os a visszaesés, ami tíz év visszalépést jelent az időben, a 2002 körüli szintre. A diszkont légitársaságok részaránya az utasforgalomból a tavalyi 26%-ról 2012 júliusára 53%-ra emelkedett.


Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express

Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express 

Az új hajó a prémium élményturizmus iránti robbanásszerű keresletre épít.
A KLM támogatja a sokszínűséget

A KLM támogatja a sokszínűséget 

A holland légitársaság e cél megvalósításának érdekében részt vesz a WorldPride Amsterdam eseménysorozaton.
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár lesz a Duna-ágon

Teljes hajózár lesz a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.
Biztató hír a Flórián téri felüljáróról

Biztató hír a Flórián téri felüljáróról 

Ezt követően már csak kisebb befejező munkák, javítások és a Flórián téri felszíni csomópont helyreállítása marad hátra.
Járatnyitás Namíbiába

Járatnyitás Namíbiába 

A Condor 2027 nyarán újraindítja a Frankfurt–Windhoek közvetlen járatot.
MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.
Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.