Budapesti járattörlés a TAP pilótasztrájkja miatt

A légitársaság privatizációjával kapcsolatos sztrájk miatt a szombati Budapest-Lisszabon járatot törölték.

Május 10-ig tart a TAP Portugal légitársaság pilótasztrájkja, mely miatt budapesti járattörlésekre is sor került – mondta kérdésünkre Szolnok Péter, a légitársaság hazai képviseletének vezetője. A szombat reggeli Budapest-Lisszabon járatot törölték, a szombat délutáni járat Prágával összevonva fog üzemelni, míg a vasárnapi járat várhatóan rendben, menetrend szerint el fog indulni

A járattörlés már Lisszabonban tartózkodó magyar utasokat is érintett, ezért a légitársaság biztosítja, hogy 24 órán belüli törlés esetén bármely más városba közlekedő TAP vagy Star Alliance-tag légitársaság járataira átfoglalható a repülőjegy, ahonnan az utas hazarepülhet. Szolnok Péter hozzátette, hogy az utasokat igyekeznek a lehető legrövidebb idő alatt el- vagy hazautaztatni. A szombati törlés miatt lehetőség van egy későbbi TAP-járatra áttenni a repülőjegyet, de ugyanígy arra is van mód, hogy a már említett Star Alliance-tagok valamelyikével például Münchenen, Frankfurton, Bécsen, Zürichen vagy Varsón keresztül repüljön az utas.

A pilótasztrájk oka az, hogy május 15-én lesz a TAP Portugal privatizációjának tenderzárása, május 25-én pedig Lisszabonban hivatalosan is kiderül, hogy ki lesz a légitársaság 49%-ának tulajdonosa. A sztrájk jelzésértékű, a pilóták két dolgot kívánnak elérni: egyrészt a részvények minimum 5%-át szeretnék a magukénak tudni, másrészt továbbra is fenn akarják tartani azt a korábbi, kollektív szerződésükben szereplő feltételt, miszerint háromévenként kötelezően jár a fizetésemelés a pilótáknak.


Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban

Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban 

A Turkish Airlines február 5-én megnyitotta az eddigi legnagyobb külföldi lounge-át a Narita Nemzetközi Repülőtéren.
MÁV: a használt mozdony is jobb, mint a semmi

MÁV: a használt mozdony is jobb, mint a semmi 

A MÁV-nak egyre sürgetőbbé vált az új flotta.
Itt az igazság a légifolyosókról és a szabad légtérhasználatról

Itt az igazság a légifolyosókról és a szabad légtérhasználatról 

Éppen 10 éve törölte el a HungaroControl – Európában elsőként – a teljes légi útvonalhálózatot, ezzel lehetővé téve a repülőgépek korlátozások nélküli, szabad légtérhasználatát.
Járatindítás két angliai célállomásra

Járatindítás két angliai célállomásra 

A Jet2.com új járatokat indít az East Midlands Repülőtérre és Newcastle-be.
Égbekiáltóan sok járatkésés és -törlés volt 2024-ben

Égbekiáltóan sok járatkésés és -törlés volt 2024-ben 

A Budapesti Békéltető Testülethez beadott kérelmek tekintetében kiugróan magas volt a járatkésésekkel és -törlésekkel kapcsolatos panaszok száma.
MÁV: teljes névvel utazzon, különben nagy büntetés lehet a vége!

MÁV: teljes névvel utazzon, különben nagy büntetés lehet a vége! 

Nagy felháborodást váltott ki a napokban az egyik internetes oldalon felröppent hír.
Hamarosan  változik a ferihegyi reptér közlekedése – ne a megszokott rutin alapján vezessen!

Hamarosan változik a ferihegyi reptér közlekedése – ne a megszokott rutin alapján vezessen! 

Nemcsak az autósok, hanem a busszal érkezők és azzal távozók is terelő útvonalon közlekednek.
Ködös időben szállunk fel, incidens repülés közben, „lezuhanunk”,  csúszdán menekülünk, sűrű füst- és tűzfelhőbe keveredünk

Ködös időben szállunk fel, incidens repülés közben, „lezuhanunk”, csúszdán menekülünk, sűrű füst- és tűzfelhőbe keveredünk 

A Wizz Air január 31-ére szóló meghívása alaposan felpörgette az adrenalinszintemet, elvégre nem minden nap zuhanhat le úgy az ember egy repülő fedélzetéről, hogy azt tuti túl is élje – FRISSÍTVE
Sztrájkok okozhatnak fennakadásokat az olasz repülőtereken

Sztrájkok okozhatnak fennakadásokat az olasz repülőtereken  

2025. február 5-én, szerdán a poggyászkezelők tiltakozása miatt részleges sztrájkokra lehet számítani az olaszországi repülőtereken.
Spanyolország: új vasúti bérlet turisták számára

Spanyolország: új vasúti bérlet turisták számára 

 A bérlet többféle utazási lehetőségeket kínál.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.