Cápabőrlakkal a kerozinfogyasztásért

Az úszók ruházatát ihlető cápabőrhöz hasonlatos lakkréteggel csökkenthető lenne a repülőgépek üzemanyagfogyasztása - adta hírül az MTI.

Jóllehet a cápabőrt a természet a vízben való hatékony közlekedésre fejlesztette ki, de egyéb áramló közegben, így a levegőben is jelentősen csökkentheti a közegbe helyezett tárgy alaki ellenállását.

A brémai Fraunhofer Intézet kutatói által a célra kifejlesztett cápabőrlakk esetében a igen nagy kihívást jelentett, hogyan lehet átültetni a cápabőr sajátosságait egy olyan lakkba, amely ellenáll a légi közlekedés szélsőséges körülményeinek. A repülőgépekre felhordott lakkrétegnek ki kell bírnia a hatalmas,  -55 és +70 Celsius fok közötti hőingadozást, az erős UV sugárzást illetve a nagy sebességből eredő erőket. A szélsőséges körülményeknek a készítmény a benne lévő nanorészecskéknek köszönhetően képes ellenállni.

Az összetett recept alapján készülő lakk kifejlesztéséért a kutatócsoport megkapta a 2010. évi Joseph von Fraunhofer Díjat.

A lakkot nem közvetlenül hordják fel a felületre, hanem egy, a cápabőr szerkezetének megfelelően strukturált sablon segítségével, amelyre azt egyenletesen, vékony rétegben kenik rá. A megszilárduláshoz szükséges UV-sugárzást követően a sablon könnyen lehúzható a lakkrétegről.

A lakk révén az üzemanyagköltségek legalább egy százaléka megtakarítható. Ez évente mintegy 4,48 millió tonna üzemanyag megtakarítását jelentheti a világ légi közlekedésére számára.

Szintén hasznát lehetne vennei a cápabőrlakknak a hajózásban azzal az eltéréssel, hogy ez esetben meg kell akadályozni a kagylók vagy algák megtelepedését a borításon. A hajókon való tesztelés során a súrlódás több mint 5 százalékkal csökkent. Egy konténerhajó esetében ez egy évben kétezer tonna üzemanyag megtakarítását jelenti.

Az új lakk révén akár növelhetnék a szélerőművek hatásfokát és az így kinyerhető energia mennyiséget is, ha a lakkot felhordják az erőművek rotorlapátjaira.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.