Csökkent a forgalom Ferihegyen

Novemberben 4,2 százalékkal csökkent a Ferihegyi repülőtér forgalma a tavalyi év azonos időszakához képest.

A Budapest Airport 537 274 utast szolgált ki az előző hónapban, a repülőgépmozgások száma 5 százalékkal csökkent, összesen 9 294 fel- és leszállást regisztráltak. Az elmúlt 12 hónap alatt a Ferihegyi repülőtér utasforgalma meghaladta a 8,2 millió főt, ami 4,8 százalékkal több, mint az azt megelőző időszakban. Stewart Wingate, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta: „Novemberi forgalmunk enyhe visszaesést mutat, ami nem meglepő, hiszen november a légiközlekedés egyik leggyengébb hónapja. A budapesti repülőtér forgalmát hátrányosan befolyásolta az is, hogy a tavalyi évhez képest csökkentek a budapesti szállodák szobafoglalásai, és visszaesett a beutazó turistaforgalom. Nyilvánvaló, hogy Budapest Airport és a hazai turizmus sorsa összefonódik, ezért is tovább kell folytatnunk a munkát a hazai idegenforgalom képviselőivel, hogy Budapestet Közép-Európa első számú utazási célpontjává tegyük. Reméljük, hogy a nemrég életbe lépett téli menetrend, amely két új légitársaságot és számos új desztinációt – mint pl.: Firenzét és Bázelt – hozott Ferihegyre, ismét növekedést és erősödést hoz mind Ferihegyen, mind a hazai turizmusban.”

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.