Csökkent a Ryanair negyedéves vesztesége

Jelentősen csökkent pénzügyi éve harmadik negyedévében a Ryanair diszkont légitársaság vesztesége a honlapján hétfőn publikált beszámoló szerint. A társaság az utasforgalom növekedését várja a nyári hónapokban.

A Ryanair a 2021-es naptári negyedik negyedévben, pénzügyi éve harmadik negyedévében 1,47 milliárd euró bevétel után 96 millió euró veszteséget könyvelt el. A piac százmillió euró körüli veszteséget várt. Egy évvel korábban, 2020 naptári negyedik negyedévében 340 millió euró volt a társaság bevétele és 321 millió euró a vesztesége.

A Ryanair a válság előtti év utolsó negyedévét, 2019 negyedik negyedévét még 88 millió eurós nyereséggel zárta. A beszámolási időszakban a járatok 87 százalékos telítettséggel közlekedtek, szemben az egy évvel korábbi 70 százalékkal. Az utasszám 286 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi 8,1 millióról 31,1 millióra. A 2022 márciusával záró folyó pénzügyi évre a Ryanair 250 és 450 millió euró közötti veszteséget jelez előre. A 2021 márciusával záró pénzügyi évben a Ryanair 1,015 milliárd euró veszteséget könyvelt el. Az előző pénzügy évet 649 millió euró, a 2019 márciusával zárt pénzügyi évet pedig 885 millió euró nyereséggel zárta.

A Ryanair a folyó 2022-es pénzügyi évben "közel 100 millió" utast tervez szállítani, 2023-ban pedig, Michael O'Leary elmondása szerint, 165 milliót. A Ryanair a 2021-es pénzügyi évben 27,5 millió utast szállított, az előző - válság előtti - évben pedig 149 milliót. A vezérigazgató megjegyezte ugyanakkor, hogy a foglalások erőteljes növekedése ellenére is, amit az utóbbi hetekben tapasztalni lehetett, az egész évre vonatkozóan meglehetősen bizonytalanok a kilátások. Neil Sorahan pénzügyi igazgató szerint a jegyárak emelkedéséhez vezethet a nyári szezonban várhatóan növekvő forgalom azzal együtt, hogy a Ryanair konkurenseinek jó része csökkentette szállítási kapacitását a válság előttihez képest.

Forrás: MTI


Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.
Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni?

Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni? 

Nem csak az idősekről van szó: az Egyesült Államokban több százezren szenvednek fiatalon is olyan kórokban, amelyek – sokszor egész életükre – akadályozzák a mozgásukat vagy tájékozódásukat.
Mesél a török légitársaság

Mesél a török légitársaság  

Érkezik a Turkish Airlines Podcast második évada.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.