Csütörtöktől egyeztet a főváros a taxisokkal

A Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön megkezdi az egyeztetést a taxisokkal - mondta Komáromi Endre, a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Kft. ügyvezetője azt követően, hogy átvette a fuvarszervezők petícióját szerdán a Városházán.

Több mint száz taxis szerda délben járművével a fővárosi Hősök teréről rendőri biztosítás mellett a Városháza elé ment, és ott petíciót adott át, a budapesti taxirendszer reformját és a Liszt Ferenc repülőtéri taxidrosztok helyzetének megoldását követelve.

Metál Zoltán, a megmozdulást szervező Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke az MTI-nek a felvonulás előtt azt mondta: azt követelik, hogy 72 órán belül kezdődjenek tárgyalások az átfogó budapesti taxis reform megvalósításáról, amely érinti a rögzített hatósági ár bevezetését, a taximegállóhelyek számához és Budapest népességéhez illeszthetően a létszám korlátozását, a piac védelmét, valamint a hatékony ellenőrzések bevezetését is.

Komáromi Endre a petíció átvételekor közölte: már csütörtökön megkezdődik az egyeztetés a taxisok képviselőivel, de több követelést egyelőre teljesíthetetlennek tart.

A budapesti, 1300 taxidrosztot üzemeltető cég vezetője az egységes hatósági ár bevezetését - amely az OTSZ elnöke szerint 12 éve nem változott, ezért a fuvarozók kétharmadának a megélhetése veszélybe került - azért nem tartja kivitelezhetőnek, mert - mint közölte - egy 25 éves és egy vadonatúj autó színvonala között is nagy a különbség.

Kitért arra: adminisztratív módon biztos, hogy nem fogják csökkenteni a taxiengedélyek számát, szerinte a piacra jutás feltételeit kell szabályozni úgy, hogy az az utasok érdekeit szolgálja és visszaélésektől mentes legyen a szolgáltatás. Az a cég, amely tőkeerősebb, jobb színvonalú szolgáltatást tud nyújtani, versenyképesebb lesz a piacon - jegyezte meg.

Komáromi Endre felhívta a figyelmet arra is, hogy még ősszel a parlament elé kerül a közlekedési törvény módosítása, azt követően egy kormányrendelet szabályozni fogja a taxisok és a taxitársaságok működését, és a Fővárosi Önkormányzat határozata rendelkezik majd Budapest ilyen irányú szolgáltatásairól.

Közölte: meg kell hagyni azt a lehetőséget, hogy városok külön-külön, a számukra fontos érdekek alapján döntsenek, így a viteldíjat, a jármű színét, a drosztok számát is külön-külön lehetne szabályozni.

Komáromi Endre szerint január elsejétől már az új rendelkezések alapján dolgozhatnának megfelelő jogi keretek között a taxitársaságok.

A Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Kft. ügyvezetője az MTI-nek azt mondta, a Liszt Ferenc repülőtér taxiproblémája két héten belül megoldódik, már megkezdődtek az egyeztetések.

A Fővárosi Közgyűlés május 25-i ülésén döntött arról, hogy újabb öt évre szerződést kötnek a Budapest Airporttal (BA) a repülőtéri taxidrosztok üzemeltetéséről. A reptér üzemeltetőjének azonban számos fejlesztést meg kell valósítania, korszerűsítenie kell a közösségi közlekedés utas tájékoztató rendszerét, információs pultot és BKV-s jegykiadó automatákat kell üzemeltetnie.

Az OTSZ május 30-án a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordult, mert szerintük versenyhátrányba hozták a taxisokat, mivel csak a BA Zrt.-vel szerződött társaság, a Főtaxi kapott behajtási engedélyt a reptér érkezési oldalára.

A taxisok szerdán a petíció átadását követően visszamentek a Hősök terére, ahol Metál Zoltán, az OTSZ elnöke azt mondta: ha nem sikerül megegyezniük a főváros vezetésével, nagyobb szabású demonstrációt hirdetnek meg.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.