Decemberig minden hatodik járatát törli az Alitalia

Decemberig minden hatodik járatot töröl az Alitalia, így a napi mintegy 600 járatból száz esik ki - közölte az Alitalia csődgondnoka a tartósnak bizonyuló sztrájkkal kapcsolatban. Az Alitalia dolgozói a jövőbeli új tulajdonos, az olasz CAI befektetési csoport foglalkoztatási terve, a tervezett új munkaszerződések ellen tiltakoznak sztrájkkal.

Kedden is számos járatot törölni kellett a sztrájk miatt, amelyet főként a pilóták és utaskísérők egyes szakszervezetei folytatnak. Azok az utasok, akik már megvették jegyüket, visszakapják a pénzüket, ha járatuk nem indulna el. Az Alitalia az elmúlt napokban zajló sztrájk miatt mintegy 10 ezer utasának volt kénytelen éjszakai szállást fizetni a járatkiesések miatt. Hétfőn összesen mintegy 120, Rómából és Milánóból induló járatot töröltek, az akkor nyolcadik napja tartó sztrájk miatt. A munkabeszüntetés főleg a belföldi útvonalakat érinti, de néhány nemzetközi járat sem indult.

A CAI az Alitalia "használható részeit" egyesíteni akarja egy kis olasz légitársasággal, az Air One-nal, miközben keresnek olyan nagy, nemzetközi légitársaságot is, amely hajlandó lenne kisebbségi részt venni az új Alitaliából. Az Il Sole 24 Ore - forrásmegjelölés nélkül - közölt keddi értesülése szerint a CAI az Air-France-KLM-et szemelte ki arra, hogy 20 százalékos részt vegyen az Alitaliában, tőkeemelés keretében, mintegy 200 millió euróért. A tervek szerint december 1-jén startoló új légitársaság 12 ezer embert venne át a "régi" Alitaliától, és 3250 munkahelyet megszűntetne. (MTI/Index)


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.