Egy éve átadott autópálya-szakaszt bontanak Romániában

A Konca és Szelistye közötti 22 km-es szakasz építéséhez silány anyagokat használtak fel, a javításokkal év végéig kellene elkészülni.

A tavaly novemberi elnökválasztás második fordulója előtt avatta fel a Victor Ponta vezette szociáldemokrata kormány a Szászsebes (Orăştie) - Nagyszeben autópálya Konca (Cunţa) és Szelistye (Sălişte) közötti 22 km-es szakaszát annak ellenére, hogy a megrendelő állami út- és autópálya építő (CNADNR) tudta, a munkálatok nincsenek készen, ráadásul már augusztusban repedések jelentek meg az aszfalton.

Akkor azt mondták, „apró, vízelvezetési problémák” adódtak, amelyeket a kivitelező olasz Salini Impregilo saját költségén kijavít, a probléma súlyosságát feltáró igazgatót pedig kirúgták a CNADNR-től.

A 22 km-es szakaszt már korábban lezárták, tegnap viszont kiderült, hogy a foltozgatás édeskevés, 200 méteren teljesen szét kell bontani a sztrádát, mert az aszfaltréteg vízpárnán tocsog. Független szakemberek szerint az olaszok fittyet hánytak a tervekre, rossz minőségű anyagokkal dolgoztak, ám a CNADNR felületessége most sokba kerülhet, mert amennyiben december végéig nem készülnek el a javítások, akkor elveszítik a szakaszra kapott, vissza nem térítendő uniós pénzt.

A közlekedési tárca most vizsgálatot indított az alárendeltségébe tartozó CNADNR-nél.


Újraindult a Heathrow repülőtér forgalma – szombatra helyreáll a menetrend szerinti forgalom

Újraindult a Heathrow repülőtér forgalma – szombatra helyreáll a menetrend szerinti forgalom 

Az eddigi vizsgálat nem talált gyanús körülményeket.
Hatalmas tűzvész a londoni Heathrow közelében – megbénult a légiforgalom – FRISSÍTVE VIDEÓVAL

Hatalmas tűzvész a londoni Heathrow közelében – megbénult a légiforgalom – FRISSÍTVE VIDEÓVAL 

Áramszünet miatt leállt a londoni Heathrow repülőtér működése, egyelőre teljes a káosz.
Új járatok Debrecenből Lipcsébe és Máltára

Új járatok Debrecenből Lipcsébe és Máltára 

A két útvonalon a máltai légitársaság 78 üléssel felszerelt De Havilland Canada Dash 8 típusú repülőgépe közlekedik majd.
Növekvő utasforgalom a Liszt Ferenc Repülőtéren

Növekvő utasforgalom a Liszt Ferenc Repülőtéren 

A tavalyi rekord éves forgalom és a szintén rekorddal induló január után februárban folytatódott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér jelentős utasszám-emelkedése. 
Díjmentesen utazhatnak a kutyák Debrecenben

Díjmentesen utazhatnak a kutyák Debrecenben  

Április 1-től.
Újabb hét úti cél az Emirates kínálatában

Újabb hét úti cél az Emirates kínálatában 

Járatnyitások a világ több pontja felé.
Utazás luxuskivitelben – Air France járatokon

Utazás luxuskivitelben – Air France járatokon 

Bemutatta új La Premiére osztályát a francia légitársaság.
 Együttműködés egy hazai egyetem és a légitársaság között

Együttműködés egy hazai egyetem és a légitársaság között 

Együttműködési megállapodást írt alá a BGE és a Wizz Air.
Új kerékpáros híd Velencénél

Új kerékpáros híd Velencénél 

Új, szélesebb gyalogos-kerékpáros híd épül Velence mellett az M7-es autópálya fölé.
Jöhet a közvetlen légihíd Budapest és Mumbai között

Jöhet a közvetlen légihíd Budapest és Mumbai között 

A Wizz Air még idén elindíthatja közvetlen légijáratát Budapest és Mumbai között.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.