Együtt ünnepelte a szakma a 20 éves Morea Travelt

Szerda este a Március 15. téren, a Kioskban ünnepelte fennállása 20. évfordulóját a Morea Travel.

Analógiát húzva a 20. születésnap és a '20-as évek közé a parti dress kódja "Gatsby" lett. A jó hangulatról így nem csak a finom italok és ételek, de a különleges, '20-as éveket idéző ruhaköltemények és a fergeteges élőzene is gondoskodtak, ahol a tulajdonos, Perlaky Ágnes is fellépett.

A 24 főt foglalkoztató utazási iroda Lufthansa City Center franchise irodaként működik már 5 éve. Ügyfeleit a leisure és a corporate szegmensből egyaránt sikerrel építette az elmúlt években.

Az eseményt a turisztikai szakmában korábban már több helyre meghívott moderátor, Bűdi Szilárd nyitotta meg. Ezután Perlaky Ágnes ügyvezető igazgató, és Borsányi Balázs igazgató rövid beszéde következett, melyben megköszönte az egyéni utasok, a céges partnerek, a munkatársai és a légitársaságok bizalmát és kitartó munkáját. Az ügyvezető név szerint bemutatta munkatársait, akik az esemény tematikáját követve mindannyian a '20-as évek stílusában öltöztek fel. Együtt nézhettük meg a cég pár perces kisfilmjét, melyben bemutatták a csapatot, munkájukat és erősségeiket.

A kisfilmet vidám, pörgős táncműsor követte. A Morea Travel születésnapi fogadásának támogatói mindannyian rövid előadásokban mutatkoztak be. Sorrendben a Lufthansa City Center, a Dubaji Turisztikai Hivatal, a Mövenpick Hotels & Resorts és az Emirates légitársaság beszéltek cégükről.

A húszas évek eleganciája és könnyedsége jó tematikai választásnak bizonyult, hiszen sokak arcára mosolyt varázsolt.


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.