Eldőlt: bírság jár a szabálytalanul parkoló bérrollerek után

Bírságot szabhatnak ki nyártól Budapest több belső kerületében a nem kijelölt helyeken parkoló mikromobilitási eszközök, így a kölcsönzött kerékpárok, elektromos rollerek után - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán a közterület-használatra vonatkozó egyes szabályok módosításával.

A Karácsony Gergely főpolgármester által jegyzett előterjesztést 27 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadták el a képviselők. A szabályozás lényege, hogy - először a belső kerületekben - mikromobilitási pontokat hoznak létre, és csak azokon lehet felvenni, leadni az eszközöket. A mikromobilitási szolgáltatók díjat fizetnek az eszközök tárolásáért, az eszközök kijelölt területen kívüli elhelyezése miatt pedig közigazgatási szankciót alkalmazhatnak velük szemben.

A rendelkezés szerint a szolgáltató a nem megfelelően elhelyezett eszközök után naponta 5000 forint közterület-használati díjat köteles megfizetni. A szabályt július elsejétől - egy hónapos türelmi idő után - az V., VI., VII. és VIII. kerület kijelölt részein alkalmazzák, további területeken később vezetik be. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes kiemelte, a cél az, hogy ne legyenek eldobált rollerek a városban; a bírságot a szolgáltatók kapják, de - mint mondta - azt továbbhárítják majd a használókra. A szabályozás szerint a szolgáltatóknak az általuk üzemeltetett valamennyi mikromobilitási eszközt egyedi azonosítójellel kell ellátniuk a jogszerű közterület-használat ellenőrizhetősége érdekében.

A cikkről tegnap ITT írtunk.

Forrás: MTI


Különleges alkalmakra járatindítás a tengerentúlra

Különleges alkalmakra járatindítás a tengerentúlra 

A Cannes-i Filmfesztivál, a Formula-1-es Monacói Nagydíj, valamint a Cannes Lions PR és kreatív verseny miatt az Air France közvetlen járatot indít Los Angeles, valamint New York és Nizza között.
Tiltólistás élelmiszerek a koreai reptereken

Tiltólistás élelmiszerek a koreai reptereken 

A repülőtér biztonsági személyzete összesen 10,7 tonna kimchit foglalt le az utasoktól.
A Ryanair válaszlépése az adóemelésre: járatcsökkentés Dániában

A Ryanair válaszlépése az adóemelésre: járatcsökkentés Dániában  

Bejelentették: 2025 március végétől megszüntetik járataikat Aalborgba, valamint bezárják billundi bázisukat.
Erre készüljön: hétvégén lezárják a Lánchidat és a pesti alsó rakpartot

Erre készüljön: hétvégén lezárják a Lánchidat és a pesti alsó rakpartot 

A közlemény szerint a híd péntek éjféltől hétfő hajnali 4 óráig lesz lezárva.
Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban

Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban 

A Turkish Airlines február 5-én megnyitotta az eddigi legnagyobb külföldi lounge-át a Narita Nemzetközi Repülőtéren.
MÁV: a használt mozdony is jobb, mint a semmi

MÁV: a használt mozdony is jobb, mint a semmi 

A MÁV-nak egyre sürgetőbbé vált az új flotta.
Itt az igazság a légifolyosókról és a szabad légtérhasználatról

Itt az igazság a légifolyosókról és a szabad légtérhasználatról 

Éppen 10 éve törölte el a HungaroControl – Európában elsőként – a teljes légi útvonalhálózatot, ezzel lehetővé téve a repülőgépek korlátozások nélküli, szabad légtérhasználatát.
Járatindítás két angliai célállomásra

Járatindítás két angliai célállomásra 

A Jet2.com új járatokat indít az East Midlands Repülőtérre és Newcastle-be.
Égbekiáltóan sok járatkésés és -törlés volt 2024-ben

Égbekiáltóan sok járatkésés és -törlés volt 2024-ben 

A Budapesti Békéltető Testülethez beadott kérelmek tekintetében kiugróan magas volt a járatkésésekkel és -törlésekkel kapcsolatos panaszok száma.
MÁV: teljes névvel utazzon, különben nagy büntetés lehet a vége!

MÁV: teljes névvel utazzon, különben nagy büntetés lehet a vége! 

Nagy felháborodást váltott ki a napokban az egyik internetes oldalon felröppent hír.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.