Erősíti magyarországi jelenlétét a Lufthansa Csoport

Az utasszám növekedését, erősebb piaci jelenlétet tervez a Lufthansa Csoport a jövőben Magyarországon.

Mint Tamur Goudarzi-Pour, a Lufthansa közép-kelet európai régióért felelős vezetője a légitársaság keddi, a budapesti Le Meridien szállodában tartott évzáró sajtótájékoztatóján elmondta, a Lufthansa Csoport a stabil piacnak számító Magyarországon is üzemelő légitársaságai - Lufthansa, Lufthansa Italia, Swiss, Brussels Airlines, Austrian Airlines - révén közép távon az éves utasszám 1 millió főre történő növekedésével számol. A társaság 2009-ben várhatóan mintegy 600 ezer utast szállít Budapestről. A Lufthansa, Swiss és az Austrian értékesítésének budapesti vezetését továbbra is ellátó Goudarzi szerint a csoport piaci részesedése akár a 30%-ot is elérheti. Goudarzi hozzátette: a cégcsoport tagjai továbbra is megtartják a márkákra jellemző külsőségeiket, és a közös értékesítéssel egyidejűleg maguk felelnek saját nyereséges működésükért.

Dr. Karsten Benz, a Lufthansa európai értékesítésért és szolgáltatásért felelős vezetője ugyanakkor figyelmeztetett: a válság, mely miatt a vártnál hosszabb az üzleti utasok elmaradása, még nem ért véget, a javulás jelei még váratnak magukra. Mégis a válságra az 1 milliárd euró költség megtakarítását célul kitűző CLIMB 2011 programmal reagáló Lufthansa Csoport 2009 novemberében növekedést könyvelhet. Előző év azonos időszakához képest a cégcsoport 1,6%-kal több utast szállított, míg az értékesítési, kapacitási és helykihasználtsági mutatók közel azonosak a 2008 novemberében mértekkel. 0,7%-os csökkenés mellett 63,5%-ra esett vissza a vizsgált időszakban az európai flotta szerkezetátalakítása következtében a kontinensen közlekedő járatok kapacitáskihasználtsága. Jóllehet, a kihasználtság az amerikai és az ázsiai régiók esetében növekedést mutat, a cégcsoport 2009 novemberi, 6,783 milliós forgalmának zömét - 5,375 millió utas - Európában bonyolította.

Benz a Napi Turizmus kérdésére reagálva kifejtette: a Lufthansa Csoport költségmegtkarítási programja nem megy az utaskiszolgálás és a minőség rovására, a Lufthansa nem fog „fapadosodni”. Korábban a Die Welt beszámolt arról, hogy a Lufthansa európai járatain csökkenti mind az ülések, mind az utas férőhelyek méretét. Erre válaszolva Benz tájékoztatott, hogy az ülések valóban vékonyabbak lesznek, ami által a járatok kapacitásának növelése mellett ugyanakkora hely jut egy utasra. Benz hozátette továbbá: 2010-ben a cégcsoport mintegy 150 millió forintot fordít termékfejlesztésre, amely érinti többek közt a társaság által a világ nagy repülőterein üzmeltetett első osztályú váróinak fejlesztését, így az érkezéskor használtas „Welcome Lounge-okat”.


Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában

Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában 

Az idei nyári szezonban az airBaltic hat új célállomásra indít járatot Rigából, ezzel már több mint 70 útvonalat kínálnak a lett fővárosból.
Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.