Fejlesztik a kisvasutat a Mátrában

Két év alatt rendberakták a korábbi árvíz után a lajosházai kisvasutat. Most már a továbbépítésen dolgozik a tulajdonos Egererdő Zrt.

Az eddig nyolc és fél kilométer hosszú, Gyöngyöstől Lajosházáig tartó szakasz még a 2005-ös nagy mátrai esőzések során rongálódott meg - tudtuk meg Pallagi Lászlótól, az Egererdő Zrt. vezérigazgatójától. Akkor ideiglenesen le is állították a vonatközlekedést, s már a helyreállítás alatt megszületett az elképzelés, hogy érdemes lenne továbbépíteni a lajosházai vonalat.

- Annál is inkább, mert a Mátrában korábban összesen véve 100 kilométernél hosszabb vonal volt fellelhető, meg is vizsgáltuk a régi szakaszokat - fejtette ki Pallagi László. A Lajosháza és a Szalajka-ház közötti vonalrész felelt meg leginkább a közben megszigorodott követelményeknek, a felújításra és az új vonalszakasz építésére is a cég tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. adott támogatást. A kármentés az előző két évben már elvégzett első két része és a vonal folytatása összesen mintegy félmilliárd forintot ér.

A Szalajka-háznál elkészül a végállomás szalonnasütővel, esőbeállóval. Lesz itt vadbemutató, erdei iskola és tanösvény is. Szeptember 30-ig végeznek a kivitelezéssel, és az immár 12 kilométer hosszú vonal átadása az Erdők Hetén, októberben történne meg. Az Egererdő Zrt. a korábbi években tapasztalt évi 30 ezer utas létszámának erős gyarapodását várja a beruházástól, mintegy 40 százalékos növekedést - közölte Pallagi László.

A legfrissebb tervek pedig már arról szólnak, hogy egy erdészeti út alkalmassá tételével - mivel ott már a nagy lejtés miatt nem mehet feljebb a vonal - a Galyatetőre vezető műútig vinnék a kisvonat utasait egy környezetbarát közlekedési eszközön. Az építkezés alatt természetesen Lajosházáig közlekednek a szerelvények - tette hozzá a vezérigazgató. (heol.hu)


Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

A forgalmi adatok és az úti célok alapján kiderült a MOL Limo-nál: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.