Ferihegyen a vakokra és gyengénlátókra is gondolnak

A DANOVA-projekt zárásával a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér első európai légikikötőként biztosít független beltéri navigációs applikációt vak és gyengén látó utasok számára. Az európai uniós támogatással megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően a budapesti repülőtéren minden eddiginél könnyebbé vált a kísérő nélküli tájékozódás és navigáció az érintettek számára. A Budapest Airport emellett saját költségvetésből, 31 ezer euró értékben, 1100 méter hosszan taktilis sávokat helyezett ki az utasforgalmi területeken.

Csak Európában több mint 30 millió vak és gyengén látó ember él, ugyanakkor az európai közlekedési rendszerek több mint 96%-a még mindig nem teljesen akadálymentes a látáskárosult emberek számára – különösen a Duna régióban. Sok vak és gyengén látó utas számára a repülős utazás, a vasúti vagy a városi tömegközlekedési eszközök használata is rendkívül nehéz, sőt, bizonyos esetekben lehetetlen. A „DANOVA – Innovatív közlekedési szolgáltatások vak és gyengén látó utasok részére a Duna régióban” elnevezésű, az Európai Unió Interreg Danube kutatás-fejlesztési keretprogramjából finanszírozott program célja, hogy a vak és gyengénlátó utasok számára teljes mértékben, önállóan hozzáférhetővé tegye a légi, vízi és földi tömegközlekedési eszközök használatát. A transznacionális kezdeményezéshez és a 14 partnerből álló nemzetközi konzorciumhoz a Budapest Airport is csatlakozott, a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) közösen. A Budapest Airport a DANOVA projekt keretében beltéri navigációs alkalmazást biztosít az önálló utazás megkönnyítése érdekében, valamint a repülőtér-üzemeltető a szoftveren felül, saját beruházásként, mintegy 31 ezer euró értékben 1100 méter hosszan taktilis sávokat is elhelyezett 2. Terminál tranzit területén.

A Budapest Airport és a BKK a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét, valamint a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületét is bevonta a projekt tervezésébe, hogy a fejlesztés valóban igazodjon a vakok és gyengénlátók igényeihez.

Elkötelezettek vagyunk az esélyegyenlőség támogatása mellett, ezért kiemelt figyelmet fordítunk a fogyatékkal élő utasaink igényeire. A repülőtér túlnyomó részben eddig is akadálymentesített terület volt, szerződött egyészségügyi szolgáltató partnerünkkel pedig minden segítséget és támogatást megadtunk a vak és gyengén látó utasok számára. A DANOVA-projekt keretében az akadálymentes utazást támogató szolgáltatások köre egy dedikált navigációs applikációval is kiegészül, emellett különösen büszkék vagyunk rá, hogy a Budapest Airport résztvevő munkatársai kétalkalmas workshop keretében elsajátították a látássérült emberek segítéséhez szükséges tudást – fejtette ki Valentínyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese.

Hogyan működik a BindiMaps alkalmazás?

A Budapest Airport beltéri navigációs applikációt tett elérhetővé a 2. Terminál földi oldalán. Az Android és iOS eszközökre is letölthető alkalmazást, az ausztrál BindiMaps nevű cég hozta el Budapestre. A hangalapú vezérlés angol nyelven működik: az utas a telefonján elérhető kisegítő szolgáltatás segítségével bediktálja az applikációba a kívánt úticélt, az alkalmazás pedig 2-4 cm pontossággal elnavigálja őt a kiválasztott helyszínre. A fejlesztés precizitását jól mutatja, hogy az alkalmazás a női és férfi mosdókat is megkülönbözteti. A Budapest Airport az alkalmazás népszerűségétől függően a jövőben magyar nyelven is elérhetővé teszi a programot.

Az alkalmazás az érkező, belvárosba igyekvő utasokat elirányítja a 100E busz megállójáig. A dedikált repülőtéri buszokon – a 200E és 100E járatokon – hangosbemondás hívja fel a figyelmet a BindiMaps letöltésére és az alkalmazás beállításának módjára. A BindiMaps alkalmazásban egy térképalapú navigáció is elérhető, amely minden utas számára segítséget jelenthet a terminálon belüli tájékozódáshoz. Az applikációban mindemellett kerekesszékes üzemmódot is be lehet állítani, amely esetben a navigáció kikerüli a lépcsőket.

A DANOVA-projekt keretében továbbá a Budapest Airport jelenlegi weboldala (www.bud.hu) akadálymentesítési elemzését is elvégezte az Informatika a Látássérültekért Alapítvány közreműködésével. A vizsgálat eredményeit a vállalat az új honlapja fejlesztése során 2023 folyamán integrálja.

 


A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.