Fontos légiáru-forgalmi célpont lett Budapest

Az év eleje óta nem kevesebb, mint 11,3%-kal növekedett a légi áruforgalom a budapesti repülőtéren. Ennek oroszlánrészét a cargo légitársaságok forgalma teszi ki, de ugyanilyen gyorsan növekedett az utasszállító gépek rakterében feladott ún. belly cargo is.

6770 tonna – ennyi légi teherárut kezeltek a budapesti repülőtéren egyetlen hónap alatt. A Budapest Airport forgalma dinamikusan növekszik, miközben a cargo-iparág komoly növekedési gondokkal küzd egész Európában. A földrészen májusban mindössze 2,7%-os növekedést regisztráltak (az amerikai földrészen és Afrikában visszaesett a forgalom) míg a ferihegyi forgalom bővülése az év eleje óta elérte a 11,3%-ot. Ilyen növekedésre szinte sehol sincs példa, a világ nagy repülőterei közül májusban Hong Kong 1,1%-os, Frankfurt 1,7%-os, míg Peking 5,1%-os visszaesésről számolt be.

A Budapesten tapasztalható cargo-forgalom növekedésében közrejátszik, hogy az öbölmenti Qatar Cargo idén márciusban felújította járatait. Az Airbus A 330F típusú géppel egyszerre akár 60 tonnányi árut lehet eljuttatni Dohába – és innen a világ szinte bármely pontjára a Qatar Airways hálózatán keresztül. Emellett továbbra is jól teljesítenek a már régóta Budapesten működő teherszállító légitársaságok, így a luxemburgi Cargolux és a török Turkish Cargo is.

„A forgalom növekedésében jelentős szerepet játszottak a hosszú távú utasszállító járatok is, például az Air China pekingi gépe vagy a kanadai Air Canada Rouge torontói járata” – mondta Kossuth József, a Budapest Airport cargo-fejlesztési vezetője. Hozzátette: „A magyar gazdaság teljesítőképességét azon is lemérhetjük, hogy az Air China gépén Kínába mindig szinte a teljes cargo-rakteret sikerült eladni Peking irányába, ami járatonként akár 10-12 tonnát is jelenthet. Előrejelzéseink szerint minden feltétel adott ahhoz, hogy Budapest rövid időn belül Kelet-Európa légiáru központjává fejlődjön.”

A forgalmi előrejelzések alapján – a BUD 2020 ötvenmilliárd forintos fejlesztési program részeként – a Budapest Airport máris megkezdte egy új raktárbázis fejlesztését az 1 Terminál tőszomszédságában az egyik nagy európai légi csomagküldő vállalat számára. Az építkezés már folyik, a beruházás teljes összege elérheti a 3 milliárd forintot. Emellett a Budapest Airport előkészíti egy új légi teheráru bázis, az ún. Cargo City építését a 2. Terminál Vecséshez közelebb eső részén, ahol akár évi 200 000 tonna légi teheráru kezelésének megfelelő raktári és irodai kapacitást hoznak létre a következő években.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.