A kolozsvári repülőtéren nemrég avatták fel az új felszállópályáját. "Európai szintű repülőteret sikerült megvalósítani, amelyhez fogható nincs az országban” – hangzott el a fapados Blue Air légitársaság új, Kolozsvár–Bukarest-járatának indításáról szóló sajtótájékoztatóján. A repülőteret a kolozsvári városi tanács tovább kívánja fejleszteni: újabb, 3,5 kilométeres felszállópályát, valamint nagyobb parkolót szeretnének kiépíteni. Nemrég fejezték be a marosvásárhelyi repülőtér tavaly elkezdett, tízmillió lejes beruházásait is. Átadtak egy vakleszállást segítő berendezést, egy új hangárt, illetve egy olyan felületet, ahol a kisebb gépeket fogadhatja a légikikötő. Míg a repülőtér az idén két és fél millió lej saját bevételre számít, a tulajdonos, a Maros Megyei Tanács, 7,2 millió lejt szán saját költségvetéséből a működtetésre, ezen kívül még 12 millió lejt fejlesztésre, valamint 1,5 milliót területvásárlásra. A tervek között elsődleges helyen áll a kifutópálya 3,6 kilométeresre való meghosszabbítása. Idén várhatóan elkezdődik a tényleges építkezés a brassói repülőtér tervezett helyén is, miután a parlament májusban megszavazta azt a területcserét, amely eddig gátolta a munkálatok elkezdését. A starttól számított 36 hónapon belül már működnie kell a reptérnek, adja hírül az Új Magyar Szó. (mfor.hu)
Gőzerővel fejlesztik az erdélyi repülőtereket
Kolozsvár európai szintű repülőteret alakított ki, Marosvásárhely nemrég tízmillió lejből korszerűsítette leszállópályáját, s nemsokára kezdődhet a brassói légikikötő építése is, írja a helyi Új Magyar Szó.

Ismét robog a Jégmadár expressz
Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés
A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek
Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat
A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.