Új fizetési megoldás az ultrafapados légitársaságnál

A Wizz Air bejelentette, hogy mobilalkalmazásában bevezeti az Apple Pay és Google Pay mobiltárcás fizetési megoldást is, hogy a foglalás még egyszerűbb és kényelmesebb legyen. Az új funkció már az Androidos és iOS-t használó eszközökön is elérhető.

A légitársaság járatainak fedélzetén már elfogadják a Revolut bankkártyákat, mostantól pedig egyszerűsödik az utazás szervezése is: a népszerű digitális mobiltárcás fizetési szolgáltatásoknak köszönhetően az utasok még gyorsabban és biztonságosabban tudnak fizetni a jegyekért és kiegészítő szolgáltatásokért egyaránt.


Fotó: Pixabay

Az új funkcióval 10 nappal a járat indulása előtt lehet vásárolni, így ez újítás elsősorban a last-minute vásárlóknak és a kiegészítő szolgáltatásokat igénylőknek teszi még gördülékenyebbé az utazás szervezését. A légitársaság utasainak több mint 30 százaléka jellemzően csak a jegyvásárlást követően, az utazás közeledtével vásárol kiegészítő szolgáltatást, közel felük teszi ezt mobilalkalmazáson keresztül. A most bevezetett újítással ez a vásárlás minden eddiginél egyszerűbbé válik.

Remus Moraru, a vállalat e-kereskedelmi vezetője azt mondta:

“Nagyon örülünk annak, hogy bevezethetjük a legnépszerűbb mobiltárcás megoldásokat, amelyekkel a foglalás egyszerűbb, mi pedig még kényelmesebb szolgáltatást tudunk nyújtani a modern utazóknak. Az utolsó pillanatban foglalók számára lesz igazán praktikus ez az új szolgáltatás.”


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.