Ha most nem indul Amerikába, ne bánkódjon!

Ugyanis 11 ezer járatot töröltek az ítéletidő miatt karácsonykor az Államok területén. Így teljes a légikáosz, a rend még mindig nem állt helyre.

Többeknek el kellett elhalasztaniuk a karácsonyi időszakra tervezett utazásukat, mert az évtizedek óta nem látott vihar miatt a légitársaságoknak csaknem 11 ezer járatot kellett törölniük, áll az euronews.com tudósításában.

A repülőgépek útvonalait figyelő Flightaware.com szerint pénteken csaknem 6000, szombaton 3500, vasárnap pedig további 1700 járatot töröltek az Egyesült Államokban. 

 

Buffaloban a legkritikusabb a helyzet. "Háború van. Az anyatermészettel háborúzunk, és amit csak lehet, bevet csütörtök késő este óta, még most, karácsony reggel is. A vihar a legpusztítóbbként vonul be Buffalo történelmébe, ami már sok csatát megnyert és sok vihar legyőzött" - fogalmazott Kathy Hochul, New York állam kormányzója.

Közben Florida államban a hirtelen jött hideg idő miatt a fákon élő iguánák megfagyva leesnek az úttestre. Ha a hüllőket békén hagyják, a legtöbb esetben az idő enyhülésével majd magukhoz térnek, és visszamásznak a fákra.

Forrás: Euronews


Szintet lép a KLM

Szintet lép a KLM 

Az új intézkedéscsomag több fontos területet érintene.
Itt az új elektromos midibusz

Itt az új elektromos midibusz 

Európai uniós támogatással fejlesztették az új elektromos midibuszt.
MÁV-vezér: A vállalatnak felelősséget kell vállalnia az eddigi mulasztásokért

MÁV-vezér: A vállalatnak felelősséget kell vállalnia az eddigi mulasztásokért 

Az ígéret szép szó, ha betartják - úgy jó.
Napelemeket telepít ez a légitársaság

Napelemeket telepít ez a légitársaság 

Az Emirates 39 960 napelempanel telepítésére kötött megállapodást az Etihad Clean Energy Developmenttel.
Ingyenes európai uniós vonatbérlet fiataloknak

Ingyenes európai uniós vonatbérlet fiataloknak 

Az EU jövőre 35 500 ingyenes DiscoverEU utazási igazolványt biztosít fiataloknak.
Fedélzeten a világ legősibb kenyere

Fedélzeten a világ legősibb kenyere 

A világ legősibb kenyerét kínálja business class utasainak a török légitársaság.
Búcsúzik a világ egyik legrégebbi légitársasága

Búcsúzik a világ egyik legrégebbi légitársasága 

A világ egyik legrégebbi légitársasága csaknem egy évszázados szolgálat után leáll.
Új színben pompázik ez a repülőgép

Új színben pompázik ez a repülőgép 

Nem véletlenül.
Négy Emirates-járat Budapesten landolt a közel-keleti helyzet miatt

Négy Emirates-járat Budapesten landolt a közel-keleti helyzet miatt 

A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre négy Emirates-gép érkezett, köztük két A380-as.
Lezárták, majd ismét megnyitották Tel Aviv repterét

Lezárták, majd ismét megnyitották Tel Aviv repterét 

Izrael újra megnyitotta légterét az iráni rakétatámadás után.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.