Hány fecske csinál nyarat, és mi az Invia válasza erre a kérdésre?

Avagy mire számíthatunk, amikor a stabil üzleti háttér, a sokéves szakmai tapasztalat és a lelkes, lokális partnerek találkoznak, hogy együtt minél több elégedett ügyfelet segíthessenek hozzá álmai nyaralásához vagy teleléséhez?

Az Invia.hu Kft., annak 2007-es életre hívása, majd 2008. márciusi magyarországi indulása óta évente több ezer új és visszatérő utas bizalmára igyekszik újra meg újra rászolgálni, szolgáltatásai, felületei folyamatos fejlesztésével, új partnerek és utasait érdeklő desztinációk feltérképezésével, valamint az ügyfélelégedettség mérésével.

Ennek a folyamatnak egy fontos, meghatározó állomásához érkezett most a cégcsoport magyarországi tagja – a volt és leendő utasoktól, valamint a külső partnerektől érkezett értékelések értelmében a cég szeretné méltán népszerű, ingyenes szolgáltatásait minél szélesebb körben elérhetővé tenni.

Az Invia célja - Közép-Európa vezető online ügynökségeként - az online jelenlét megtartása mellett az offline jelenlét fejlesztése, illetve annak biztosítása, hogy működése, a budapesti központ üzemeltetése mellett, a nem budapestiek számára is elérhető, követhető és kényelmes legyen.

Ennek érdekében a cég franchise programot hirdetett; ennek elsődleges célja, hogy a már meglévő, vagy működésüket hamarosan megkezdő utazási irodák az Invia hálózatának tagjaként fejlődhessenek. A cél érdekében a közös munka a partnerek részéről az Invia maximális szakmai támogatását élvezve történik majd, miközben működésükért önállóan, de az Invia know-how tapasztalatainak birtokában, annak kizárólagos helyi képviselőjeként felelnek.

A már ismert modell alapja, hogy az Inviánál minden, ami a tervezett utazás megtalálásához, a legjobb ajánlat kiválasztásához, illetve magához az utazáshoz kell, egy helyen, egy csomagban beszerezhető. Az Invia az elérhető legnagyobb, folyamatosan aktualizált kínálat mellett tapasztalt, felkészült és segítőkész utazási szakértőkkel és értékesítőkkel, valamint a korábbi utasoktól kapott visszajelzésekkel megtámogatott rendszerrel segíti ezeket a folyamatokat. A most induló franchise program révén mindez sokkal szélesebb közönség számára válna elérhetővé, lehetővé téve a biztonságos, megbízható partnerekkel megvalósuló utazást az online Világban kevésbé otthonosan mozgó, és a Budapesttől távol élő ügyfelek számára is.

Egyelőre 4 partneriroda kezdte meg működését az Invia magyarországi hálózatában (a cseh és szlovák hálózat 10 éve működik, 200 állandó partnerrel), Szolnokon, Dunakeszin, Szentendrén és a XII. kerületben, de az Invia munkatársai által folytatott egyeztetés és az új partnerek csatlakozása folyamatos. Az elsődlegesen kitűzött cél az iroda részéről a nagyobb (több, mint 10.000 lakossal rendelkező) városokban található partnerirodákkal megvalósítandó együttműködés, így a fejlődési lehetőséget és biztos hátteret kereső, az Invia által már kipróbált módszerekre és a cég tapasztalataira nyitott partnerek megkeresését továbbra is várja az Invia Franchise menedzsere, Benczik Balázs a [email protected] címen, illetve a +36 30 8276315 telefonszámon.

A cseh és szlovák hálózatok elmúlt 10 éves tapasztalata alapján a csatlakozó partnerek jellemzően 40 százalékos forgalomnövekedéssel számolhattak a csatlakozást követően, és annak visszavonására/a hálózatból történő kilépésre ez idáig nem volt példa; az Invia magyarországi csapata azon dolgozik, hogy partnerei itthon is hasonló eredményekkel büszkélkedhessenek, és közös munkájuk mind az ügyfelek, mint a partnerek, mind az Invia elégedettségét szolgálhassa, minél hosszabb távon. (X)


Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.
Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen!

Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen! 

Tudnivalók, ha autóval indul útnak, és szeretné elkerülni a kellemetlen meglepetéseket.
Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban

Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban 

Sűrűbben járnak a repülőtéri BKK-járatok júliusban és augusztusban.
Emirates: nyári-téli újdonságok

Emirates: nyári-téli újdonságok 

A légitársaság újabb útvonalakon vezeti be a Prémium Turistaosztályt, és tovább bővíti menetrendjét a téli időszakra.
airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség

airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség 

A lett nemzeti légitársaság előzetes adatokat tett közzé a 2025 első féléves időszaki eredményeiről.
Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest

Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest 

A diszkont légitársaság vezére ezt a minap jelentette be.
Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása

Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása 

Mostantól elegendő a gyermek diákigazolványának másolatát bemutatni – akár nyomtatott, akár digitális formában – a díjmentes jegyváltáshoz és az életkor igazolásához.
Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét

Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét 

A péntek hajnali járat kényszerleszállást hajtott végre Varsóban.
Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket

Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket 

A magyar fiatalok nemcsak álmodoznak, hanem tudatosan készülnek arra is, ha valami nem a tervek szerint alakul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.