A Kreatív Online úgy tudja, hogy Paul Fiddick, a Slágert tulajdonló Emmis Communications alelnöke Magyarországra jött, hogy a Roxy Rádió megvételéről tárgyaljon.
Boncsér Henrietta, a Sláger üzletfejlesztési igazgatója a Kreatív Online-nak megerősítette, hogy az alelnök valóban Magyarországon van, ám a Roxy megvételéről szóló értesülésünket sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta. Annyit tett hozzá, hogy hétvégén Bochkor Gábor is megjegyezte a műjégen tartott szimpátiatüntetésen: a legnagyobb erőkkel dolgoznak azon, hogy a Sláger Rádió megmaradjon (a videóban 5:09-nél).
{video|id=679|width=425|height=344}
A Slágertől később azt a tájékoztatást kaptuk, hogy Fiddick szokásos üzleti tárgyaláson van Magyarországon, és természetesen átbeszélik az üzleti lehetőségeket is.
A Radiosite.hu múlt hét pénteki – azóta helyreigazított – cikkében arról írt tényként, hogy a Sláger a Rádió1 frekvenciáját vette meg, sőt, már alá is írták az adásvételi szerződést. Ezt később Erdélyi Krisztián, a Rádió1 ügyvezetője cáfolta.
Időközben az Index további információkat is közölt egy esetleges Sláger-Roxy üzlettel kapcsolatban. A hírportál úgy tudja, hogy a Sláger nem szakította meg a tárgyalásokat a Rádió1-gyel, és feltételezi, hogy az Emmis versenyeztetni akarja az ajánlatokat. Az Index szerint a Rádió1 ajánlata jóval a piaci ár fölött volt.
Amennyiben az Emmis megvásárolná a Roxyt a Pilot Hungáriától, úgy az az érdekes helyzet állna elő, hogy az egykoron Danubius-érdekeltségbe tartozó rádió frekvenciáján folytathatná a Sláger.
A Pilot Hungária tavaly szeptemberben szerzett többségi tulajdont a Roxyban.
A Roxy részéről egyelőre nem értünk el illetékest.
Három járatát jegeli télen a Malév
A Malév 10 százalékkal csökkenti téli kapacitásait a tavalyi szezonhoz képest a kereslet visszaesése miatt, de három év múlva már nyereséget tervez.

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek
Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat
A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről
Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában
Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.