Helyzetértékelés 62 napig tartó leállás után az airBaltic-vezértől

Lettország légitársaságának elnök-vezérigazgatója, Martin Gauss levelét megírta. Főbb megállapításait most közreadjuk.

Mint írja, egy évvel ezelőtt cégük új, rekord eredményeket tervezett a 2020-as évre. A válság előtt az airBaltic fejlődése egyfajta sikertörténet volt, számos nemzetközi díjat nyertek el, mint Lettországból kiemelkedő légitársasága és egyik legsikeresebb  vállalkozása.

A Covid-19 vírus azonban megváltoztatta a helyzetet, 62 napra teljesen leálltak a repülőgépeik. Ilyen jellegű leállásra eddig soha nem volt példa az airBaltic, de talán egyetlen légitársaság életében sem.

A leálláskor számos, hosszútávra szóló döntést kellett meghozniuk: csökkentették a költségeiket, és ez azzal is járt, hogy 700 fővel csökkentették a létszámukat. A  további költségmegtakarítás érdekében egységesítették a flottát és végleg megváltak a Q400 turboprop és a Boeing 737 típusoktól, így  40 repülőgépről 25-re csökkent a géppark. 

Mint ezek után írja, minden meghozott intézkedésükkel arra készülnek, hogy újraindítsák működésüket. A  járvány miatti helyzet indokolta, hogy a Destination 2025 CLEAN üzleti tervet módosítsák, és belekerüljenek a válság kezelésének és a majdani nyereség megszerzésének költségei.  A lett államtól kapotta 250 millió eurós segítséget részvényértékesítés formájában fizetik vissza a tőzsdei bevezetés (IPO) során. 

 Az elmúlt 25 évben az airBaltic erős, nyereséges és nemzetközileg elismert légitársasággá fejlődött, Lettország legismertebb nemzetközi márkájává vált, és a lett GDP több mint 2,5% -át biztosítja.

Minden válságnak vége van egyszer, és ezt szem előtt tartva az airBaltic fenntartja működését, sőt befektet a jövőbe azzal, hogy ebben az évben további Airbus A220-300 repülőgépet vesz. Így 2021 végére összesen  32db  Airbus repülőgépük lesz, melyekkel az idei nyári szezonban 75 úti célt kínálnak Rigából, Tallinnból és Vilniusból.

A következő 12 hónap még számos utazási korlátozást tartalmaz,  a negatív Covid-19 teszt, a Covid-19 igazolás  vagy a vakcina igazolás nagy valószínűséggel szükséges lesz  az utazáshoz. Együttműködünk az IATA-val és a világ összes vezető légitársaságával, hogy ezeket a dokumentumokat egyetlen mobilalkalmazásban elérhetővé tegyék, így egyszerűsítve a remélhetőleg hamarosan elérhető utazást.

 

 

Forrás: airBaltic/ Turizmus Online


A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.