Hévíz-Balaton Airport

Hévíz-Balaton Airport néven üzemel ezentúl a sármelléki repülőtér, amelynek új üzemeltetője a hévízi önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló, újonnan bejegyzett társaság - mondta el az MTI megkeresésére a város polgármestere.

Papp Gábor (Fidesz-KDNP) csütörtökön közleményben jelezte, hogy a cégalapításról Hévíz képviselő-testületének március 14-én meghozott döntését követően szerdán bejegyezte a Zalaegerszegi Törvényszék Cégbírósága a Hévíz-Balaton Airport (HBA) Kft.-t. A fürdőváros 100 százalékos tulajdonában lévő gazdasági társaság a sármelléki repülőtér üzemeltetésére jött létre.
A polgármester az MTI érdeklődésére ennek kapcsán elmondta: minimális alaptőkével hozták létre az önkormányzati tulajdonú társaságot, a repülőtér területének tulajdonosaival, vagyis Zalavár és Sármellék önkormányzatainak egyetértésével. A HBA-nak háromtagú felügyelőbizottsága van, ebből két hely a két tulajdonos polgármesteréé.
Felidézte, hogy Hévíz önkormányzata már korábban kinyilvánította azt a szándékát, hogy megfelelő körülmények között működtetné a jelenleg még FlyBalaton nevet viselő repülőteret. Hangsúlyozta, hogy a nyugat-magyarországi régió repülőteréről van szó, amelynek biztonságos működtetése nemcsak a fürdővárosnak, hanem az egész térségnek is turisztikai érdeke.
Papp Gábor azt is hozzátette: egyelőre nincs minden részletében kidolgozva a működtetés menete, de nem kizárólag az idei szezonban, hanem hosszú távon kívánják üzemeltetni a leszállóhelyet. A cégalapításra azért is szükség volt, hogy átvehessék a reptérrel kapcsolatos jogokat, mert a korábbi üzemeltetők felszámolás alatt állnak.
Idén 126 járat érkezése biztos Sármellékre, ezek túlnyomó többsége az április közepétől a hévízi Mutsch Ungarn Reisen által szervezett Lufthansa charter, amely hetente négy német nagyvárosba repül. A polgármester ennek kapcsán úgy fogalmazott: év közben már nagyon nehéz új járatokra szerződni, de folyamatosak és ígéretesek a most zajló tárgyalások, amelyekről további részleteket nem kívánt elárulni.
Nem bocsátkozott becslésekbe, hogy idén hány utas fordulhat meg a repülőtéren, de azt reméli, hogy Hévíznek és térségének legalább 80 ezer vendégéjszakát jelentenek az ebben az esztendőben repülővel érkező utasok.
Arra a kérdésre, hogy a felszámolás alatt lévő reptérüzemeltetők eszközeit igénybe veszik-e, Papp Gábor elmondta: ezeket egyelőre bérlik a felszámolótól. Hogy megvásárolják-e a többször is eredménytelenül meghirdetett reptéri ingatlanokat és berendezéseket, az szintén a későbbiekben dől el.
Hévíz önkormányzata a múlt évben mintegy 30 millió forintot biztosított a sármelléki repülőtér akkori, állami hatóságok felé fennálló tartozásainak rendezésére. Az üzemeltető akkor a repteret és ingatlanjait 50-50 évre az önkormányzatoktól bérlő SCD Csoport cége, az FB Airport Kft. volt.
A FlyBalaton reptér utóbbi évekbeli bérlői és üzemeltetői jelenleg mind felszámolási eljárás alatt állnak.
Az ír hátterű, 2004-től működő Cape Clear Aviaton Kft. ellen 2009-ben indult és azóta sem zárult le a felszámolási eljárás. A felszámoló Vectigalis Zrt. az SCD Csoport érdekeltségének, az FB Airport Kft.-nek adta bérbe a repülőteret, amely tavaly az újonnan létrejött, és az SCD balatoni érdekeltségeit átvevő, zalaegerszegi székhelyű Turisztika Hungária Kft.-hez került.
Időközben az SCD Group Zrt. átalakult, jogutódja az Aviation Group Zrt. lett, amelynek székhelyét Sármellékre helyezték át. A társaság azonban tavaly augusztusban ugyancsak felszámolás alá került, az eljárást szintén a Vectigalis Zrt. folytatja, amely legutóbb március 8-án hirdette meg értékesítésre az Aviation Grouppal szembeni követelésállományt 975 millió forintért.
Az MTI legutolsó - a Turisztikai Hungária Kft.-től kapott -, tavaly októberi adatai szerint Sármelléken a múlt év első 9 hónapjában 17,2 ezer utas fordult meg, 33 százalékkal többen, mint az előző évben. Ugyanebben az első három negyedévben 317 tonna árut szállítottak Sármellékről légi úton.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.