Két hétre lezárják a budapesti Erzsébet teret

Az V. kerületben a „Főutca-programban” megújított útszakaszok garanciális kivitelezési munkái 2012. augusztus 9-én, csütörtökön kezdődnek el. Az építési folyamatok első ütemében augusztus 9-étől várhatóan augusztus 24-éig, péntekig lezárják az Erzsébet teret. Ebben az időszakban a 15-ös és 115-ös, a 16-os és a 105-ös autóbuszok módosított útvonalon közlekednek - közölte a Turizmus Online-nal a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Közúti forgalomkorlátozások

A kivitelezési munkák első üteme miatt augusztus 9-én, csütörtökön 0 órától várhatóan két hétig az Erzsébet teret teljesen lezárják, a Petőfi Sándor utca és a Bécsi utca azonban járható lesz. Ebben az időszakban nem lehet majd parkolni az Erzsébet téren, a Harmincad utca és József Attila utca közötti szakaszon. A Károly körút felől a József Attila utca – Széchenyi tér – Lánchíd nem lesz megközelíthető a megszokott Harmincad utca – Erzsébet tér útvonalon keresztül; kerülőútvonalnak a Bajcsy-Zsilinszky út – balra Bank utca – Széchenyi utca – balra Nádor utca – jobbra József Attila utca útvonalat vagy a Margit híd igénybe vételét javasolja a BKK.

Változások a tömegközlekedésben

Augusztus 9-én, csütörtökön üzemkezdettől több buszjáratunk is a lezárt területet elkerülve, módosított útvonalon közlekedik majd:

15-ös és 115-ös autóbuszok

A 15-ös és 115-ös autóbuszok terelve közlekednek, a Kálvin tértől a Bank utcáig a Múzeum körút – Károly körút – Bajcsy-Zsilinszky út útvonalon a Lehel tér M felé. A Lehel tér M irányába tartó 15-ös és 115-ös autóbuszok ezért nem érintik a Kálvin tér M, a Ferenciek tere M, a Szervita tér, az Erzsébet tér és a Hercegprímás utca megállóhelyeket. A terelt útvonalon közlekedő járatokra a 9-es, illetve 109-es autóbuszok Kálvin tér M, Astoria M, Deák Ferenc tér M megállóiban, majd a Bank utcában, a Hold utca kereszteződése előtt (a Hercegprímás utca elnevezésű ideiglenes megállóban) lehet felszállni. A Boráros tér H irányába  tartó 15-ös, illetve 115-ös buszok eredeti útvonalukon, a menetrendben meghirdetett megállóikat érintve közlekednek.

16-os autóbuszok

A Deák Ferenc tér M irányába tartó 16-os autóbuszok a Deák Ferenc tér M végállomásukat nem tudják megközelíteni. A buszok a József Attila utcából balra a Sas utcába fordulnak, végállomásuk az Arany János utca M metróállomásnál lesz kialakítva a munkavégzés idejére. Terelt útvonalukon a buszokra a Sas utca elején, a József Attila utcából történt befordulás után lehet felszállni, majd ideiglenes végállomásukon, az Arany János utca M megállónál (az Arany János utcában a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződése előtt). Indulásukat követő első megállójuk az ideiglenes Deák Ferenc tér M megállóhely lesz (a József Attila utcában a Hercegprímás utca kereszteződése előtt), ezután ismét eredeti megállóikban állnak meg. Deák Ferenc téri végállomásukat tehát a Várba tartó buszok nem érintik, onnan az ideiglenes megálló gyalogosan, az Erzsébet téren át közelíthető meg.

105-ös autóbuszok

Az Apor Vilmos tér irányába tartó 105-ös autóbuszok a Deák Ferenc tér M megállójukat nem érintik, helyette a József Attila utcában, a Hercegprímás utca kereszteződése előtt állnak meg. A Gyöngyösi utca M irányába tartó 105-ös autóbuszok eredeti útvonalukon, a menetrendben meghirdetett megállóikat érintve közlekednek.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.