IATA: kissé javult a helyzet a légi közlekedésben

Júniusban valamelyest javult a helyzet a légi szállításban, miután az év hatodik hónapjában kisebb volt a visszaesés, mint májusban. A nemzetközi légiforgalmi szövetség, az IATA csütörtökön ismertetett adatai szerint a légitársaságok 7,2 százalékkal kevesebb utast szállítottak, mint egy évvel korábban, miközben májusban még 9,3 százalék volt a visszaesés.

Az IATA elemzői úgy vélik, hogy május lehetett a mélypont az iparág eddigi legnagyobb válságában, de még messze a fellendülés: évekbe telhet, amíg az ágazat visszatérhet a 2008. évi teljesítményéhez. A szövetség becslése szerint júniusban 25-30 százalékkal csökkent a légitársaságok bevétele, elsősorban amiatt, hogy a kapacitásokat nem csökkentették a kereslet mérséklődésével összhangban, s ez lenyomta az árakat. A társaságok vesztesége az idén elérheti a 9 milliárd dollárt a tavalyi 8,5 milliárdos veszteséget követően. Az egyes térségekben ugyanakkor vannak eltérések: a közel-keleti légitársaságok 13 százalékos forgalombővülést regisztrálhattak, az európai és ázsiai utazások növekedése miatt. Az észak-amerikai társaságoknál 6,7 százalék volt a csökkenés a májusi 10,9 százalék után, az európaiaknál 7,1 százalék a májusi 9,4 százalékos esést követően. A teherfuvarozás 16,5 százalékkal esett vissza júniusban, és 17,4 százalékkal májusban. A világkereskedelmi forgalom enyhe bővülésének köszönhetően a tavaly decemberi mélypontról a szezonális hatásokat kiszűrve 6 százalékkal nőtt a teheráru-forgalom. (nol.hu)


Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.