Idén is Ferihegy Kelet-Európa legjobb repülőtere

A dohai Hamad kapta a világ legjobb repülőtere címét az idei Skytrax-felmérésen, a budapesti légikikötő az összetett listában négy helyet rontva csak a 97 - írja az AIRportal.hu.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a “Kelet-Európa legjobb repülőtere” kategória elismerését immár sorozatban nyolcadik alkalommal nyerte el a Skytrax minősítő cég idei felmérésén. Ebben a kategóriában Budapest sorrendben Bukarestet, Tallint, Rigát, Kijev-Boriszpolt, Tbilisit, Belgrádot, Pozsonyt, Zágrábot és Szófiát előzi meg.



A top 100-as világranglistában a 97. helyet szerezte meg idén a Budapest Airport. Ferihegy ezzel négy helyet rontott a tavalyi 93. helyezéséhez képest, míg 2019-ben a 89., 2018-ban a 90., 2017-ben a 84. helyre sorolta a Skytrax a világ “top 100” repülőtere között. A környező versenytársak, Varsó és Prága azonban nem került be top 100-ba, a jóval jelentősebb Bécs pedig a tavaly megszerzett 16. helyről a 23-ra csúszott vissza.

A világrangsorban helycserés támadással az első lett Doha-Hamad, megőrizte második helyét Tokió-Haneda, míg a harmadik a tavalyi győztes Szingapúr-Changi reptér lett. Mögöttük Szöul-Incshon és Tokió-Narita futottak be a negyedik és ötödik helyre. Hatodik lett a rangsorban a müncheni repülőtér, amely egy helyet rontott a 2020-as eredményéhez képest, de így is Európa legjobb repülőtere.



A Skytrax World Airport Awards globális utaselégedettségi felmérés, amely világszerte több mint félezer repülőtérre terjed ki. Különféle területeken ellenőrzi a repülőtéri szolgáltatások és termékek minőségét, az indulástól az érkezésig. A minősítést minden esetben az utasok anonim, egységes rendszerű véleménynyilvánításának alapján határozzák meg. Egyesek azonban kritikusak a felmérés hitelességével szemben.

Forrás: Airportal.hu


MUISZ: az ECTAA határozottan fellép az utaztatók védelmében

MUISZ: az ECTAA határozottan fellép az utaztatók védelmében  

Az Air Belgium csődje ismét rávilágított az utazási irodák, utazásszervezők és utasok kitettségére.
airBaltic: jelentés az idei első negyedévről

airBaltic: jelentés az idei első negyedévről 

Stabil bevétel, csökkenő veszteség, 1,3 millió utas.
SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről

SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről 

A Csoport bevétele 527 millió dollárral (+2,8%) nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és így 19 540 millió dolláros rekordot ért el.
Új kompjárat Málta és Szicília között

Új kompjárat Málta és Szicília között  

Az út körülbelül két órát vesz igénybe.
Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta

Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta 

A tavaszi szünet sikerét követően a májusi hosszú hétvége is minden várakozást felülmúlt a balatoni hajózásban.
Már készül a balatoni főszezonra a MÁV

Már készül a balatoni főszezonra a MÁV 

Pályafelújításokkal készül a balatoni főszezonra a MÁV, ezért erre a hétre időzítették a vágányzárat Székesfehérvár és Lepsény között.
Belépési korlátozások a madridi repülőtéren

Belépési korlátozások a madridi repülőtéren 

A közleményben nem tértek ki arra, hogy a korlátozást pontosan mikortól vezetik be.
Leáll a máltai légitársaság

Leáll a máltai légitársaság 

A leállás magyarországi járatpárokat is érint.
A KLM újraindítja izraeli járatait

A KLM újraindítja izraeli járatait 

A légitársaság szerint a körülmények kellően javultak a szolgáltatások újraindításához.
IATA : új szempontok a biztonságosabb földi kiszolgálás érdekében

IATA : új szempontok a biztonságosabb földi kiszolgálás érdekében 

A hangsúly három fő területen van: a biztonság javítása, a globális szabványok bevezetése és a fenntarthatóság előmozdítása.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.