Indul a szezon a Green Travelnél

Május 28-án száll fel a Green Travel első charterjárata. A gép telt házzal fog repülni a törökországi Antalya felé – mondta el Göktas Merdol, a cég tulajdonos-ügyvezetője.

A szombati járatlánc egészen a szezon végéig fog közlekedni heti rendszerességgel, majd június közepétől már heti 4 járat fog Antalyába indulni. Az iskolaszünet megkezdésétől elindul a Debrecen-Sármellék-Antalya légilánc is, így 2016-ban ismét 3 magyarországi nagyvárosból juthatnak el az utasok Törökországba.

Idén sem marad ki az Égei régió az úti célok közül, június hónap második felétől már Izmirbe is repülni fognak.

A foglalások tekintetében fontos megemlíteni, hogy 2016 teljesen eltér a korábbi évektől. Egy viszonylag jól induló előfoglalási periódus után erős visszaesés volt tapasztalható a világban történt negatív eseménysorozatok miatt, majd hirtelen a szezon kezdete előtt ismét fellendült az érdeklődés. Különösen érzékelhető ez a török foglalások tekintetében. Sokan úgy gondolták korábban, hogy nagyobb kapacitást vásárolnak egyéb desztinációkba, mert túl korán „leírták” az idei szezont török vonatkozásban, pedig a célterület továbbra is verhetetlen az ár-érték arányt tekintve, ráadásul a kialakult helyzetben most még kedvezőbb ajánlatok érhetők el. Amikor egy utas felteszi magában a kérdést, hogy adott összegért 3 csillagos hotel félpanziós ellátással vagy 5 csillagos hotel all inclusive ellátással legyen, akkor a válasz egyértelmű. Természetesen 5 csillag és all inclusive. A német piacon már hetekkel korábban triplázódtak a foglalások török vonatkozásban. Ez a hullám ért most el hazánkba.

Az utazásszervezőt nagyban segíti az, hogy több, mint 15 éve dolgozik török tulajdonban lévő légitársaságokkal, akik a legnagyobb rugalmassággal kezelik a felmerülő igényeket, így bármikor tudnak újabb járatláncokat programozni kizárólag a főszezonra. Ezekkel a lépésekkel a közvetítő irodák is újabb foglalásokat tudnak majd realizálni a last minute időszakban.

2016 egyik nagy nyertese Észak-Ciprus. Az előző évekhez képest több mint négyszer annyi foglalás érkezett eddig az utazásszervezőhöz. A magyar utasok körében még nem túlságosan ismert északi rész a már rutinos utazóknak is egy megfelelő célterület. Júniustól heti 3 járat fog közlekedni az ercani reptérre a Green Travel színeiben.

Az egyéb desztinációkban történt kapacitások normalizálása után természetesen továbbra is a kínálatban van Korfu, Kréta, Rodosz, Zakynthos görög vonatkozásban, míg ezen túlmenően Málta és Bulgária is foglalható.

A hajós utak esetében hatalmas lépést tett előre a cég. Immáron 8 hajótársaság útjai közül választhatnak az utasok. Az igen népszerű MSC hajótársaság mellett már foglalható a Carnival Cruise Line, a Princess Cruises, illetve a Pullmantur hajói, míg az exkluzív kategóriában elérhetők a Cunard, a P&O Cruises, a Variety Cruises és a Windstar Cruises kabinjai is.

Mi sem mutatja jobban az érdeklődés növekedését, mint az, hogy a nemrégiben tartott országos roadshow-n több mint 120 partner vett részt és tájékozódott a bővülő kínálatról. (x)


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.