Ismét indít és fogad járatokat a debreceni reptér

Örömteli hírről kaptunk tájékoztatást szerda délelőtt: újraindul a légiközlekedés a Debrecen Nemzetközi Repülőtérről.

Mint írták,  

július 18-án, csütörtöktől kezdve, helyi idő szerint 00:30 órától ismét tudja fogadni a Debrecenbe érkező és innen induló járatokat.

Közölték azt is, hogy a Debrecen International Airport Kft. munkatársai a Nemzetgazdasági Minisztériummal, valamint Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatával szoros szakmai együttműködésben azonnal megkezdte a futópályán múlt hét csütörtök keletkezett sérülés javíttatását, a betontáblák cseréjét. Ezt követően a szakemberek további állapotfelméréseket, valamint műszaki ellenőrzéseket végeztek annak érdekében, hogy a futópályát a repülésbiztonsági kockázat minimalizálása mellett helyezhessék ismét üzembe.

Forrás: Airport Debrecen
Forrás: Airport Debrecen

Az elmúlt napokban megnövekedett számú telefonhívások hatékonyabb kezelése, valamint az utasok eredményesebb tájékoztatása érdekében a már meglévő telefonos elérhetőség mellett a Debrecen Nemzetközi Repülőtér további telefonszámokat tett elérhetővé, így a 04:00 és 19:00 óra közötti időszakban megnövelt kapacitás mellett segítik kollégáik az utasok tájékoztatását. Továbbra is folyamatos a kapcsolattartás a partner légitársaságokkal, valamint utazási irodákkal annak érdekében, hogy a repülőtér munkatársai a lehető legalaposabb tájékoztatást tudják adni utasaik részére.

Hozzáteszik, ezúton is köszönik az utasok megértését és türelmét a kialakult helyzet okán és szeretettel várják a repülőjáratokhoz érkező utasokat.

 


BAHART – indul a főszezon

BAHART – indul a főszezon 

A legforgalmasabb útvonalakon jelentős mértékben kibővíti járatait a társaság. 
Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában

Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában 

Vasárnap délben történt a baleset, amelyben nyolcan megsérültek.
Felborult egy FlixBus, sok a sérült

Felborult egy FlixBus, sok a sérült 

A Bécsből Koppenhágába tartó jármű a német A19-es autópályán borult az oldalára.
Iránba utazna?  Nincs akadálya

Iránba utazna? Nincs akadálya 

Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) légitársaságai – Flydubai, Air Arabia, Emirates – ismét indítanak járatokat Irán felé.
Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között

Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között 

Az M4-es út felújítása okozza a nyári csúcsidőszakban a fennakadást.
Felszáll a SAS

Felszáll a SAS 

Méghozzá, amint a megállapodás létrejön, más tulajdonosi háttérrel, mint eddig.
A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja

A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja 

A munkabeszüntetés jelentős torlódást idézett elő az európai légtérben, ami késésekhez és járattörlésekhez vezetett.
E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára

E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára 

Turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások most akár 4,5 millió forint támogatást is kaphatnak elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésére.
Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között

Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között 

Az új járat része a légitársaság bővülő európai hálózatának, amely a német turisták körében népszerű városi desztinációkat célozza meg.
Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.