Itt az átfogó szemléletváltás ideje

Budapesten tartotta munkatársainak éves találkozóját a világ egyik legnagyobb globális disztribúciós rendszere (GDS), a Worldspan. Ez alkalommal hazánkba látogatott Paul J. Blackney, az atlantai székhelyű cég elnök-vezérigazgatója is. Az American Airlines, a Delta és a NorthWest tulajdonában lévő óriáscég a világon jelenleg a negyedik helyet foglalja el, az elektronikus kereskedelemben azonban világelső. A Worldspan Magyarországon foglalások tekintetében a második, a használó irodák számát tekintve pedig a harmadik helyen áll a piacon.

Elnök úr, milyen közvetlen és közvetett hatással voltak a világ és az Egyesült Államok idegenforgalmára a szeptember 11-ei merényletek?

Köztudott, hogy az utazási ágazatot világszerte próbára tették a tragikus szeptemberi események és azok következményei. Európa elvesztette két, nagy hagyományokkal bíró légitársaságát, az USA beutazó forgalma pedig soha nem látott mélypontra süllyedt. Sem Európából, sem Japánból nem érkeztek hozzánk turisták az elmúlt ősszel. Mind az üzleti, mind a turista utasoknak csak egyharmad része gondolja úgy, hogy minden körülmények között elutazik, a többiek ilyen vagy esetleges hasonló események hatására törlik vagy elhalasztják utazásukat. Azt hiszem, ez egyben rá is ébresztett minket, amerikaiakat arra, hogy a gazdasági fejlődés, és ezen belül az utazási ágazat eddigi lendületes növekedése meg is torpanhat, és eljött az ideje számunkra is a változásnak, az átfogó szemléletváltásnak.

2ht Hogyan látja ön a hagyományos és az elektronikus kereskedelem közötti küzdelmet a világban és Közép-Európában?

– Azt hiszem, a hagyományos vásárlás háttérbe szorulása miatt az utazási irodáknak új kihívásokkal kell szembenézniük. Világméretekben az elektronikus kereskedelem nő a legnagyobb mértékben. Az ágazatban rejlő lehetőségek például Magyarországon szinte kimeríthetetlenek. Számos példa akad a technikai fejlődés során arra, hogy az új versenyzők átugranak több fejlődési lépcsőfokot, és rögtön a legmodernebb technológiát veszik át. Az utazási irodák akkor tudják állni a versenyt az E-commerceszel, ha értéket adnak a jelenlegi szolgáltatásaikhoz (tanácsadás, testre szabott ajánlatok).

Ez a jövő az elektronikus kereskedelem tekintetében is, így egyszerűen és olcsón tudja ez a vásárlási forma meghódítani az egész piacot. Ezt ismertük fel akkor, amikor elhatároztuk, hogy új internetes foglalási terméket hozunk létre GO RES néven. Ez már most is elérhető az Interneten, év végére azonban a teljes IP-alapú rendszer is bevezetésre kerül Magyarországon és egész térségünkben.

2ht Elnök úr nem először jár Magyarországon, és bár Önt nem nevezném tipikus amerikai turistának, mégis felteszem a kérdést: miben látja Magyarország előnyeit turisztikai szempontból a többi közép-kelet-európai országhoz képest?

– Valóban nem vagyok jellegzetes amerikai turista, de a kérdés kedvéért megpróbálok most ilyen szemmel tekinteni Magyarországra. Az önök országában nagyszerű a konyha, ízletesek az ételek, jók a borok, emellett kedves emberek, gazdag történelem és természeti szépségek teszik vonzóvá a külföldiek számára az országot. A másik fontos tényező, hogy Kelet-Európa még mindig egzotikusnak számít az amerikaiak számára, hiszen csak nemrég nyílt meg hosszú elzártság után. A régióban pedig mindig Magyarország számított a legnyitottabbnak, a legnyugatiasabbnak.

2ht Mi a véleménye a turizmus jövőjéről?

– A turizmus gazdasági óriás, olyan motor, amelyet bátran nevezhetünk a legfontosabb iparágnak. Az USA esetében ez az ágazat jelenti az Egyesült Államok exportjában a legnagyobb részesedést. Amennyiben az embereknek van elkölthető jövedelmük, és a gazdaság működik, illetve ha az utaztatók vonzó célpontokat képesek kínálni jó árakon, akkor az emberek továbbra is útnak indulnak majd.


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.