Járnak Budapesten a fényvillamosok

Szerdán elindult a BKV hat különböző típusú kivilágított villamosból és egy ünnepi díszbe öltöztetett fogaskerekűből álló Fényflottája. A különleges járművek január 6-ig közlekednek menetrendszerűen a fővárosban. 

"Ahogy Budapest fényeihez az elmúlt 13 évben eddig is, úgy most is hozzátartozik a fényvillamos. Az idei évben még több budapesti polgár találkozhat az így feldíszített járművekkel, hiszen ezek a korábbi évekhez képest a főváros még több pontján közlekednek", mondta a Hungária kocsiszínben tartott szerdai sajtóeseményen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere. 

    

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy míg a kezdeti időkben csak egy feldíszített villamos járt Budapesten, a tavalyi évben három, idén pedig már hat villamost öltöztettek ünnepi díszbe a BKV Zrt. munkatársai, akik ezen kívül még egy fogaskerekűt is feldíszítettek. Érdekességként említette, hogy a 6 villamoson elhelyezett LED-égősorok összesen 3 kilométer hosszúak. 
 Az első fényvillamosként közlekedő UV-villamos mellett idén egy Tatra, egy KCSV-7 és egy hannoveri villamost is feldíszítettek. A KCSV-7 típusú villamos elődje, a Ganz-csuklós (ICS) oldalára első alkalommal kerültek LED-szalagok, ahogy először kapott világító elemeket és adventi matricákat a Nagykörúton 15 éve futó Combino is.
A vízkeresztig közlekedő, kívül-belül ünnepi díszbe öltöztetett villamosokkal a belvárosi szakaszok mellett a külső kerületekben is lehet találkozni. Január 6-ig többek között a 2-es, a 14-es, a 19-es, a 42-es, az 50-es, az 59-es, valamint a 69-es villamosok vonalain lehet utazni a különleges villamosokkal. 
A fényvillamosok részletes menetrendje a www.bkv.hu weboldalon tekinthető meg.

Forrás: MTI


A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.