Javította pénzügyi eredményét a Boeing

Jelentősen, 31 százalékkal nőtt az amerikai Boeing repülőgépgyártó adózott eredménye a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A chicagói székhelyű társaság szerdai, eredmény-kimutatása szerint a szeptember 30-ával zárult harmadik negyedévben a társaság 4 százalékkal 25,1 milliárd dollárra javította árbevételét úgy, hogy 6 százalékkal kevesebb repülőgépet adott át üzemeltetésre, mint egy évvel korábban. Ennek hátterében az elemzés szerint a hadiipari és egyéb szolgáltatásokból származó 14-16 százalékos bevétel-növekedés áll. Bár az üzemi eredmény 15 százalékkal 2,2 milliárd dollárra csökkent, az adózott eredmény így 31 százalékkal nőtt és 2,3 milliárd dollárt tett ki.

Az év eddigi részében a Boeing 72,7 milliárd dollár bevételre tett szert, 5 százalékkal többre, mint az elmúlt év azonos időszakában, az adózott eredmény pedig 37 százalékkal 7 milliárd dollárra emelkedett.

A fő üzletág, a kereskedelmi gépek gyártása és értékesítése 5,1 milliárd dollárt ért el, 41 százalékkal többet, mint tavaly ugyanilyenkor. A Boeing a január-szeptemberi időszakban 568 repülőgépet adott át üzemeltetésre, 3 százalékkal többet, mint egy évvel ezelőtt.

A pozitív eredmények után a Boeing felfelé módosította év végi kilátásait, az árbevétel alakulását a korábbi 97-99 milliárd dolláros sávból a 98-100 milliárdos sávba várja, az egy részvényre jutó eredmény pedig 16,90-17,10 dollár lehet, szemben a korábban becsült 16,40-16,60-nal. A társaság rendelésállományának piaci áron számolt értéke szeptember 30-ával 413 milliárd dollár volt, míg az évet 410 milliárd dolláros állománnyal kezdte.

Forrás: MTI


BAHART – indul a főszezon

BAHART – indul a főszezon 

A legforgalmasabb útvonalakon jelentős mértékben kibővíti járatait a társaság. 
Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában

Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában 

Vasárnap délben történt a baleset, amelyben nyolcan megsérültek.
Felborult egy FlixBus, sok a sérült

Felborult egy FlixBus, sok a sérült 

A Bécsből Koppenhágába tartó jármű a német A19-es autópályán borult az oldalára.
Iránba utazna?  Nincs akadálya

Iránba utazna? Nincs akadálya 

Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) légitársaságai – Flydubai, Air Arabia, Emirates – ismét indítanak járatokat Irán felé.
Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között

Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között 

Az M4-es út felújítása okozza a nyári csúcsidőszakban a fennakadást.
Felszáll a SAS

Felszáll a SAS 

Méghozzá, amint a megállapodás létrejön, más tulajdonosi háttérrel, mint eddig.
A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja

A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja 

A munkabeszüntetés jelentős torlódást idézett elő az európai légtérben, ami késésekhez és járattörlésekhez vezetett.
E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára

E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára 

Turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások most akár 4,5 millió forint támogatást is kaphatnak elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésére.
Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között

Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között 

Az új járat része a légitársaság bővülő európai hálózatának, amely a német turisták körében népszerű városi desztinációkat célozza meg.
Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.