Javulnak a balatoni sétahajózás feltételei

A Gazdasági Versenyhivatal a Balatoni Hajózási Zrt. piaci erőfölényével való feltételezett visszaélését vizsgálta . A vállalkozás az eljárás hatására több, a versenyt élénkítő lépést tett, és további, újszerű intézkedések foganatosítását is vállalta. A Hivatal – tekintettel a kötelezettségvállalásra – jogsértést nem állapított meg az ügyben, így bírságot sem szabott ki.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2015 februárjában indított versenyfelügyeleti eljárást a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt. A cég, amely a balatoni hajózás meghatározó szereplője, a kikötők üzemeltetése mellett személyhajózási szolgáltatásokat is nyújt. A vállalkozásnak a menetrendbe nem illeszkedő kínálata (pl. a séta- és a programhajózás) terén vannak versenytársai, melyek a Bahart kikötői szolgáltatásait veszik igénybe.

A Versenyhivatal azt feltételezte, hogy a balatoni közforgalmú kikötői szolgáltatások piacán erőfölényes helyzetű cég a verseny korlátozására alkalmas módon alakította ki a dokkok használati díjait és feltételeit. A GVH eljárásában részletesen vizsgálta a Bahart magatartását és az érintett piaci viszonyokat. A vállalkozás a versenyhatóság előzetes álláspontjának megismerését követően kötelezettségvállalást ajánlott a felvetődő versenyproblémák orvoslására.

E mellett a cég már a 2018. évi nyári hajózási szezonban hozott olyan intézkedéseket, amelyek javították a séta- és programhajózás piaci versenyfeltételeit: 10%-kal csökkentette a kikötő-használati díjakat, növelte a versenytársak által használható kikötőrészek területét, valamint a számukra biztosított hirdetési felületeket. A Bahart jövőbeli magatartásának alakítására is tett kötelezettségvállalást, amely magában foglalja többek között a számviteli szétválasztás bevezetését, díjképzési rendszerének reformját és a saját használatú kikötőrészek további csökkentését. A vállalkozás ellenőrző biztos szakértői felügyelete mellett fogja végrehajtani számviteli és díjképzési rendszerének megújítását az árazási versenyproblémák megelőzése és ellenőrizhetősége érdekében.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj/14/2015.

Forrás: Turizmus Online


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.