Javuló gazdasági helyzet, csökkenő tőzsdei érték

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) kimutatásai szerint a légitársaságok az első negyedévben általában jobban teljesítettek, mint egy évvel korábban, de tőzsdei értékük mégis közel 5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az előzetes adatok alapján Európát leszámítva a világ minden pontjáról javuló adózás előtti eredményt tettek közzé a légitársaságok, az öreg kontinensen az első negyedév tradicionálisan rossz időszaknak számít. A IATA kimutatása szerint a cégek átlagosan 6,5 százalékkal jobb adózás előtti eredményt produkáltak a tavalyihoz viszonyítva.

Ennek ellenére ugyanakkor a tőzsdei részvények árfolyama áprilisban 4,8 százalékkal, az év eleje óta pedig 5,8 százalékkal csökkent. Az észak-amerikai cégek papírjai 12 százalékot zuhantak január óta. Ennek hátterében a teljes iparágra jellemző bizonytalanságok állnak. A legfontosabb tényező, hogy a nyersolaj ára 2014 áprilisa óta folyamatosan emelkedik, ezzel nyomást helyezve a légitársaságok profitjára. A Brent csak az év eleje óta a IATA kimutatása szerint 50 százalékkal drágult. A másik fő probléma a folyamatos kapacitástöbblet, amely szintén lefelé szorítja a járatok nyereségességét.

Bizakodásra adhat okot a légitársaságoknak, hogy márciusban 9,5 százalékkal nőtt az értékesített utaskilométerben mért teljesítmény, a gazdaság teljesítménye pörgeti az utasforgalmat, a járatok töltöttsége pedig 82,4 százalékos rekord szintre javult márciusban.

Forrás: MTI


Keresztül-kasul bejárható idén nyáron egy ország 50 euró alatti összegért

Keresztül-kasul bejárható idén nyáron egy ország 50 euró alatti összegért 

Hollandia 49 euróért megvásárolható nyári vasúti bérlettel ösztönzi az idei csúcsszezonban a belföldi turizmust.
Lassítanak a vonatok és a HÉV-szerelvények

Lassítanak a vonatok és a HÉV-szerelvények 

A sebességkorlátozásra azért van szükség, mert a sínek hőmérséklete 50 fok fölé emelkedik a hőségben.
Járatnyitás Budapestre

Járatnyitás Budapestre 

Bristolból, Liverpoolból és Belfastból is indulnak új járatok.
Friss pénzügyi éves jelentés a Wizz Airtől

Friss pénzügyi éves jelentés a Wizz Airtől 

Rekordalacsony kibocsátással zárta a 2026-os pénzügyi évét a légitársaság.
Fellélegezhetnek, akik az M1-esen közlekednek

Fellélegezhetnek, akik az M1-esen közlekednek 

Rövidebb terelések jöhetnek az autópályákon.
Pénteken országszerte zárva a kis benzinkutak

Pénteken országszerte zárva a kis benzinkutak 

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) bejelentette: pénteken több független benzinkút országszerte zárva tart.
Zavarok a német vasúti forgalomban

Zavarok a német vasúti forgalomban 

A digitális vasúti rádiórendszer meghibásodása miatt kedden este Németországban szinte teljesen leállt a vonatforgalom.
Búcsú az extra poggyászdíjaktól – fordulat jön a kézipoggyász-szabályozásban

Búcsú az extra poggyászdíjaktól – fordulat jön a kézipoggyász-szabályozásban 

Jó hír a repülővel utazóknak, a légitársaságok pedig kénytelenek „lenyelni a békát”.
Rendkívüli ellenőrzések az Airbusnál

Rendkívüli ellenőrzések az Airbusnál 

Az érintett gépek többségét az Emirates üzemelteti, több gépet azonnal a földre parancsoltak a kötelező vizsgálatok idejére.
Hétvégén forgalomkorlátozás a főváros több pontján

Hétvégén forgalomkorlátozás a főváros több pontján 

Szombat reggel 7 órától vasárnap hajnali 3 óráig lezárják a Hősök terét, a Kós Károly sétányt, valamint az Állatkerti körutat a Hősök tere és a Gundel Károly út között.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.